12. Taken

Harry a hátamat simogatja én viszont még mindig nem tudom abbahagyni a sírást.
- Ő a legjobb barátom - motyogom a pólójába. - A legjobb barátom volt - javítom ki magam és mély lélegzetet veszek.
- Ki fogtok békülni - suttogja nekem, próbál megnyugtatni, nem sok sikerrel. Ki az aki itt ül mellettem és hová tűnt az igazi Harry, aki utál engem? - Aludnod kellene egy nagyot - mondja nekem - egy alvás csodákra képes.
- Egy csoda, az kellene ide - mondom és idegesen felnevetek. Elhúzódunk egymástól és én megköszörülöm a torkom és próbálom letörölni a könnyeimet. Pocsékul festhetek és kezdem magam kínosan érezni, össze kellene szednem magam. Fogalmam sincs mit gondolhat rólam Harry. Elég szánalmasnak tűnhettem, hisz alig ismerem pár napja és már is vigasztalnia kell engem, pedig valljuk be őszintén, még csak barátok sem vagyunk. Meg akarom neki köszönni, de így is olyan kínos az egész, hogy még sem teszem.
- Nézzük meg, mit csinálnak a többiek - javaslom és felpattanok a kanapéról, majd a lépcső felé veszem az irányt, mögöttem Harry-vel.

Először Riley-hoz kopogok be, de nem érkezik válasz. Kopogok még egyszer, de még mindig semmi. Lassan kinyitom az ajtót, Riley már békésen alszik elterülve az ágyon.
Louis-hoz Harry kopog be, aztán egyből benyit a szobába, de az üres.
- Szerintem a fürdőben lehet - mondom ki, amire elsőre gondolok.
- Sherlock - ugrat Harry, és a fürdő felé veszi az irányt. De mielőtt kopoghatna már nyílik is az ajtó és Louis-val találjuk szembe magunkat, aki elég vacakul néz ki.
- Jól vagy? - kérdezzük Harry-vel egyszerre.
- Nagyszerűen - feleli és elindul a folyosó vége felé, Harry-vel a nyomában.
- Harry te hová mész? Neked az ellenkező irányba van a szobád.
Harry egy pillanat alatt pördül meg.
- Louis-val alszom - jelenti ki ellentmondást nem tűrően.
- Te megőrültél? Riley nem tud rólatok!
- Akkor majd fog, nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjön - mondja dühösen. A régi Harry visszatért. Hurrá!
- Ne ilyen hangosan, még meghallja.
- Örülj neki, hogy csak ezt hallja. Ha nem adsz másik szobát azt is fogja, ahogy Louis nevét kiabálom - mondja, nekem pedig leesik az állam.
- Harry, nyugi - mondja Louis és mellé lép. - Nem kell gorombának lenned vele mindig.
- Még az ő párját fogod? Megint? - kérdezi mérgesen.
- Fáradt vagyok, Em, ugye az utolsó szoba a miénk?
A döbbenettől először megszólalni sem tudok, de úgy látszik Harry sem.
- Igen, az - felelem halkan.
- Louis William Tomlinson, ne merészelj bemenni abba a szobába - mondja túl hangosan. Nem érti hogy Riley is a házban van?
Louis Harry felé fordul, majd a falhoz löki. Tudom, hogy el kellene fordulnom, még sem tudom megtenni. Louis a falhoz préseli Harryt, egyik kezét a mellkasára teszi, a másikkal a hajába túr és megcsókolja. Meglepettségemből feloldódva elfordulok és megköszüröm a torkom. Te jó ég! Miért érzem magam ennyire kellemetlenül? Hisz egy pár. Aztán pár pillanat alatt rájövök, hogy amit érzek, az féltékenység. De miért? Biztosan Anthony miatt van, mert nekünk nem alakulnak jól a dolgaink. Csak Harry és Louis szerelmére lehetek féltékeny, ezzel nyugtatom magam.

- Akkor sem tetszik ez nekem - nyögi Harry -, de oké, legyen - egyezik bele, majd Louis egy gyors puszit lehel az ajkaira, aztán a szobám felé veszi az irányt. Mellette lépkedem, de a vállam felett visszanézek Harry-re. Ugyanott a fal mellett áll és minket néz. A pillantásunk találkozik, én pedig azonnal zavarba jövök és előre kapom a tekintetem le a padlóra. Összeszorul a szívem, olyan rossz Harryt szomorúnak látni. De ha csak a szerelmükre vagyok féltékeny, miért érzem úgy, hogy a göndörrel szeretnék egy szobába lenni?

Picit megrázom a fejem. Én csak egy álbarátnő vagyok, méghozzá Louis álbarátnője. Csupán pár hónapig. Harry utál engem, ahogy én is őt. Nemsokára vége lesz ennek az egésznek, én pedig Amerikában maradok, míg ők Angliában lesznek, és majd csak a hírekben fogom őket látni. Nem nyugtatnak meg ezek a gondolatok, sőt...

11. Through the dark

Szóval az volt a tervem, hogy minél előbb mindenkit hazaküldjek valahogy. Reménykedtem, ha mi lelépünk, akkor Niall is, Louis is haza akar menni, aki miatt pedig Harry is. Liam meg csak nem marad egyedül bulizni. Itt volt a tökéletes terv.

- Nekünk haza kellene mennünk - mutattam magamra és Riley-ra. Harry horkantott egyet.
- Tegyél egy szívességet és menj haza egyedül, ne rontsd el mindenkinek a bulit - mondta mosolyogva.
- Minden rendben? - kérdezte Louis, ahogy közelebb lépett az asztalunkhoz, rögtön utána jött egy lány, aki letett középre egy tálcát, tele itallal.
- Riley, már ne igyál többet - fakadtam ki. Az említett a szemebe nézett, felemelt egy pohárkát és lehúzta. Hogy én mennyire utálom ezt az estét. A többiek is elvettek egy-egy poharat, én pedig rögtön kettőt is, ezt az egészet nem lehetett máshogy kibírni. Egymás után lehajtottam őket. Táncoltunk, ittunk, majd megint táncoltunk és ittunk. Ennek eredményeként már én sem aggódtam senki miatt. Riley már szerintem azt sem tudta, hogy melyik államban is vagyunk, de nem érdekelt. Hisz egyáltalán nem hallgatott rám, mit tehettem volna?
Egy kicsit többet ittam, mint kellett volna és képtelen voltam levenni Harry-ről a szemem, Megráztam a fejem és biztos voltam abban, hogy teljesen elment a józan eszem. Hisz utálom, ahogy ő is engem, mégis valahogy vonzotta a tekintetemet. Riley az asztal alatt belém rúgott.
- Valaki csak nem szerelmes? - kérdezte tőlem és felhúzta az egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Én majdnem az asztalra köptem az italomat. Szerencsémre a fiúk nem figyeltek a beszélgetésünkre, vagyis csak reméltem.
- Tényleg mennünk kellene - mondtam és lehajtottam a fejemet az asztalra. Már nagyon fáradt voltam. Louis is egyetértett velem, amiért hálát adtam az égnek. Amúgy közülünk ő tűnt a legrészegebbnek. Már világosodott, amikor leintettünk két taxit, az egyikbe Liam és Niall szállt be, a másikba Riley, Louis és Harry, végül én. Mivel az én házam volt a legközelebb, ezt a címet diktáltam be a taxisnak. Mindenki nagyon kimerült volt, ezért beleegyeztek, hogy ott aludnak nálam.

Hazaérve megmutattam mindenkinek a szobáját, majd adtam nekik törölközőt és a fürdőt is elmagyaráztam, hogy hol találják. Mikor befejeztem a mondandómat, megszólalt a csengő, én pedig a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót és egy dühös Anthony-val találtam magam szemben, aki egyből benyomult mellettem. Becsuktam az ajtót és utána indultam.

- Te részeg vagy? - kérdezte és hirtelen szembefordult velem.
- Buliztunk, de nem vagyok az. Csak nagyon fáradt vagyok - válaszoltam és tényleg nagyon kimerültnek éreztem magam. Aludni akartam és semmi kedvem nem volt vele veszekedni.
- Vele voltál igaz?
- Louis-ra célzol, gondolom. Igen, vele és a bandatagokkal, plusz ott volt Riley is - magyarázom, ő pedig megvetően pillant felém, ami nagyon rosszul esik, de próbálom nem kimutatni az érzéseimet.
- Mi történik veled? Iszol és kimaradsz éjszaka. Te nem ilyen vagy! - a mondandója végén már kiabál.
- Ne kiabálj, a többiek fent alszanak - mutatok az emelet felé.
- Oh, ez remek! - csapja össze a kezét. - Mind az öttel összefekszel? - kérdezi gúnyosan.

Léptek hallatszódnak a lépcső felől, majd Harry jelenik meg mellettem. Látszik rajta, hogy nagyon mérges. Először azt hiszem, hogy rám, mivel nem tud aludni tőlünk. Felkészülök arra, hogy goromba lesz velem, de a szavai teljesen meglepnek.

- Nem tudom ki vagy - jelenti ki -, és hidd el nem is nagyon érdekel. De ne merj vele így beszélni! - hangja fenyegető és ahogy felpillantok rá, olyan aprónak érzem magam. A döbbenettől meg sem bírok szólalni. Harry Styles megvéd engem.

- Ne gyere hozzám sírva, ha megunnak és eldobnak, mint egy rongyot - mondja nekem Anthony, nekem pedig könnyek gyűlnek a szememben. Nem akarok előtte sírni, de nem tudok ellene mit tenni. - Sőt, ne is keress engem, végeztem veled Emily. Azt sem tudom, már ki vagy.
- Ideje távoznod - jelenti ki Harry és Anthony-t a kijárat felé tereli. - Elég ebből!
- Te csak ne mondd nekem, hogy mit csináljak! - csattan fel.
- Menj el Tony - mondom neki sírva és leülök a kanapéra háttal neki. Köszönés nélkül kiviharzik a házamból, én pedig már zokogok.

Pár másodperc múlva Harry leül mellém, én pedig úgy érzem, hogy egyetlen gúnyos megjegyzése is össze tudna törni. Ő azonban nem szólal meg, hanem magához húz és megölel.

10. Up all night

- Minket be sem fognak engedni - tiltakoztam.

- Nekem pedig hamar haza kell mennem - mondta szomorúan Riley és az asztalterítővel kezdett el babrálni.

- Ha kell az egész szórakozóhelyet megveszem - mondta Harry -, olyan nincs, hogy nem mehettek be.

Komolyan legszívesebben megdobtam volna valamivel, mert a hangulatingadozásait nem bírtam követni.

- Egy évben csak egyszer van szülinapja az embernek - érvelt Louis.

- Oké, oké - mondtam és feltartottam a kezeimet. - Majd nálam alszol, azt biztos megengedik a szüleid - javasoltam Riley-nak, akinek azonnal felcsillant a szeme. Valahogy így történt, hogy elmentünk bulizni.

A bejáratnál pedig simán bejutottunk, senki nem kérdezett semmit. Először egy üveg pezsgőt rendeltünk, majd koccintottunk, végül táncoltunk. Nem sokan ismerték fel a fiúkat, akik pedig igen, azok túl részegek voltak, hogy valami értelmeset mondjanak nekik.

Kimentem levegőzni, mert bent nagyon meleg volt, teljesen tele volt a hely, annak ellenére, hogy hétköznap volt. Kint Zayn-be botlottam, aki cigizett és szemmel láthatóan nem igazán élvezte ezt az egészet.

- Minden rendben? - kérdeztem tőle kedvesen és leültem mellé.

- Csak eléggé fáradt vagyok - mondta és beleszívott a cigijébe. - Nem igazán szeretem ezeket a bulikat.

- Én sem - vallottam be -, de néha azért ki lehet bírni.

- Riley-t régóta ismered? - kérdezte és a mellettünk elhaladó embereket figyelte.

- Nem igazán, egy suliba járunk ugyan, de csak nem rég ismertem meg.

- Kedves lány - mondta -, azt hiszem, Niell-nek tetszik.

- Komolyan? - kérdeztem meglepetten.

- Ha sok időt töltesz valakivel, akkor észreveszed az ilyesmit - felelte.- Szerintem én hazamegyek, szólsz majd a többieknek, hogy leléptem? - kérdezte tőlem és felállt mellőlem, a cigicsikket pedig eldobta.

- Aha, persze megmondom nekik.

- Köszi, szia Emily - mondta mosolyogva, majd leintett egy taxit.

- Szia - köszöntem el tőle, utána még egy kicsit kint maradtam a friss levegőn, majd visszaindultam a táncoló tömeg felé.

Liam mellé leültem az asztalunkhoz és onnan néztem a többieket, közben az italomat kortyolgattam Amikor azonban Niall-t és Riley-t pillantottam meg, majdnem megfulladtam. Éppen nagyban csókolóztak és mit sem törődtek a körülöttük táncolókkal. Mi a...? Zayn-nek úgy tűnt, igaza volt. A két említett pár perc múlva lehuppant velünk szembe én pedig kérdőn pillantottam Riley-ra.

- Menjünk a mosdóba - mondtam neki, majd karon ragadtam és elrángattam a fiúk mellől. - Hallgatlak - mondtam, majd a tükör előtt elkezdtem megigazítani a sminkem.

- Niall megcsókolt. Érted? Ő csókolt meg engem.

- Oké, felfogtam elsőre is - mondtam.

- Azt akarja, hogy hazamenjek vele - magyarázta nekem izgatottan, én pedig egyből felé fordultam.

- Ugye nem mondtál neki igent? - kérdeztem tőle. Hallgatása sok mindent elárult.

- Nem kellett volna? - kérdezett vissza félénken.

- Nem! - vágtam rá. - Mégis mit képzeltél? Nálunk fogsz aludni és kész. Nem szeretnék vitatkozni veled.

- De nem kell rám vigyázni és akkor te aludhatnál Louis-nál - próbált meggyőzni sikertelenül. - És szerinted mikor adódik még egyszer egy ilyen lehetőség?

- Egy ilyen lehetőség? - ismételtem és nem akartam hinni a fülemnek. - Tudod te egyáltalán mit beszélsz? Részeg vagy?

- Csak egy kicsit - vallotta be. A szememet forgattam, már csak ez hiányzott.

- Bármikor találkozhatsz velük, majd én elintézem - nyugtattam meg.

- De Niall akar engem - nyafogott.

- Igen egy éjszakára. Gratulálok Riley! - vágtam a képébe az igazságot. Nem tudtam mikor lettem ilyen felnőtt, de ő még csak tizenöt éves volt az ég szerelmére. - Figyelj, cseréljetek számot, ha tényleg érdekled, akkor fel fog hívni - próbáltam kedvesebben fogalmazni, mert az előbbi kifakadásomat nem igazán fogatta jól.

- Oké, nálad alszom, de ha nem hív fel engem akkor téged foglak egész hátralévő életedben hibáztatni, sőt talán még utána is. Amúgy köszönök mindent, fantasztikus ez az este - mondta és megölelt. Felnevettem, még hogy csak egy kicsit részeg.

9. Midnight Memories

Anthony a nap további részében sem szólt hozzám, de nem értem rá ezen gondolkozni, mert ajándékötletek kavarogtak a fejemben. Louis háza felé tartva megvettem a szokásos kávémat, majd 1D-s dolgokat szereztem be: parfümöt, könyvet valamint egy CD-t. Riley rajongása megkönnyítette a dolgomat. A kocsihoz érve vettem csak észre, hogy fotóznak, de nem foglalkoztam vele, csak beszálltam és elhajtottam.

Louis-nál lógtam egy darabig - szerencsére Harry nem volt otthon -, majd egy taxit hívtam és hazamentem, hisz szerettem volna kicsit rendbe szedni magam a  vacsora előtt.

Nem én érkeztem az étteremhez elsőként, hanem Harry. Már az asztalnál ült és épp aláírást adott az egyik pincérnőnek.

- Szia, hogy vagy? - kérdeztem és helyet foglaltam vele szemben.

- Szia - köszönt ő is - megvagyok - felelte és belekortyolt a vizébe. Ez aztán a jó hangulatú beszélgetés. 

A pincérlány megkérdezte, hogy mit hozhat, de én azt válaszoltam, hogy megvárom a többieket. Aztán lassan a banda tagjai is megérkeztek: Niall, Liam, Louis. Zayn küldött egy üzenetet, hogy késni fog, és hogy nyugodtan kezdjünk el nélküle enni. Ezután beavattam a fiúkat, hogy Riley-nak most van a szülinapja, majd a táskámból elővettem, hat darab tasakot, benne az ajándékokkal. Aztán elővettem egy tollat és mindegyikükkel aláírattam egy kisebb posztert. Tökéletes.

- Elnézést, mindjárt visszajövök - motyogtam és az étterem elé sétáltam, majd felhívtam Riley-t.

- Hol vagy? - kérdeztem tőle azonnal.

- Úton vagyok, egy perc és ott vagyok. Feltartottak - felelte. Ha tudta volna, hogy kikkel fog találkozni, volt egy olyan érzésem, hogy senki sem tarthatta volna fel.

- Oké, megvárlak az étterem előtt - mondtam neki és bontottam a vonalat.

Nem kellett sokat várnom, Riley már ott is volt mellettem.

- Szia - köszöntem neki. - Siessünk be, már várnak - mondta neki és karon ragadtam. - Bármi történik is, ne sikíts, rendben? - kérdeztem menet közben. Ő kérdőn nézett rám, azután csak bólintott.

Nos, amint meglátta melyik asztalhoz is tartunk, egyszerűen megtorpant. 

- Gyere Riley, már mind éhesek, főleg Niall - mondtam neki, mire újra elindult.

Nos, nem sikított, de ahogy odaértünk hozzájuk elkezdett sírni és nem bírt megszólalni. Nem is tudom, melyik a rosszabb.

- Ő itt Riley - mutattam be -, a barátnőm. Az említett még mindig nem tudott megszólalni.

- Úgy érzem, te már ismersz minket - kezdett bele a göndör hajú mosolyogva -, de azért bemutatkozom. Harry Styles vagyok, örvendek - mondta majd kezet fogtak. Azután a többiek is sorban kezet ráztak vele, én pedig aggódva figyelmet a lányt. Féltem, hogy el fog ájulni.

- Hallottuk valakinek szülinapja van - mondta Louis viccelődve. 

- Boldog szülinapot! - mondták majdnem egyszerre és átadták az ajándékokat. Riley azt sem tudta, melyiket nyissa ki legelőször.

- Köszönöm - mondta szipogva. Én felé nyújtottam egy zsepit, amivel letörölte a könnyeit. - Ez...ez...én el sem hiszem - mondta, majd felém pillantott és megölelt. - Ez a legjobb szülinapom - motyogta.

- Ezt felülmúlni jövőre elég nehéz lesz - sóhajtottam, mire mindenki elkezdett nevetni az asztalnál.

A vacsora jó hangulatban telt, Riley is időközben feloldódott, sőt még viccelődött is Niall-lel. Ezt határozott haladásnak éreztem. Mindenki kedves volt velem, kivéve Harry-t, de ezt már megszokhattam volna. Riley rá is kérdezett mikor a mosdóban voltunk, de én úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a fiú piszkálódását. 

Zayn a vacsora végére ért csak oda hozzánk, szemmel láthatólag valami baja volt, de senki sem kérdezett rá. Semmit sem evett, csak vizet ivott. Rossz kedve és szótlansága valahogy megölte a hangulatot.

- Menjünk bulizni - javasolta Lou és én már ekkor tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.

8. Right Now

Nem aludtam jól aznap éjjel, pedig igazán rám fért volna a pihenés. Álmomban azonban egy zöld szempár kísértett, ami miatt többször is felriadtam. Így történhetett meg az, hogy ugyan este beállítottam az ébresztőt reggel 6.30-ra, de félálomban egyszerűen csak kikapcsoltam a szundi gomb megnyomása helyett.

Felkaptam egy farmert egy fehér pólóval, valamint felvettem a tegnapi cipőmet, majd gyors kisminkeltem magam. A hajammal nem volt sok gond, mert még mindig lágy hullámokban omlott a vállamra. Varázslat.

Felkaptam a táskámat, majd kimentem a szobából közben Louis nevét kiabáltam. A folyosó végén lévő ajtó kinyílt és Harry-vel találtam szembe magam. 

- Miért kiabálsz ilyen hangosan? - kérdezte tőlem, majd beletúrt a hajába. - Nem jött haza az este, szerintem még mindig a szomszédban van - közölte, majd ásított egyet és visszaindult a szobájába.

- Azt mondtad tegnap, hogy Louis visz iskolába - mondtam és a telefonom után kutattam a táskámban, hívnom kell azonnal egy taxit, bár még így is biztos, hogy el fogok késni. Mire megtaláltam és éppen feloldottam a képernyőzárat, Harry jelent meg mellettem teljesen felöltözve.

- Gyere, elviszlek - mondta és már a lépcső alján is volt. Amilyen gyorsan csak tudtam utána siettem.

- El fogunk késni - motyogtam magamnak és követtem egy fekete Range Rover-hez. Azon gondolkoztam, hogy a helyzet kicsit furcsa. Mármint Louis-val randiztam, majd nála aludtam és aztán Harry visz iskolába... Kétségeimet Harry-vel is megosztottam, aki válaszul hozzám vágta a kocsikulcsokat. 

- Vidd el a kocsimat - kezdte -, ugye van jogosítványod? - kérdezte. Csak bólintottam. - Egyben szeretném visszakapni - morogta.

- Köszi Harry - mondtam mosolyogva és bepattantam a kocsiba.

A ház előtt pár fotós lézengett. Komolyan van akinek az a munkája, hogy csak Louis-t figyeli? Elképesztő.

Az iskolai parkoló, majdnem tele volt és persze, hogy csak messze találtam üres helyet. Gyorsan a suli felé siettem, a portástól ugyan kaptam egy rosszalló pillantást, de nem foglalkoztam vele. Még volt két percem, hogy a teremhez érjek, nem is volt olyan rossz a helyzet, mint képzeltem.

A nap unalmasan telt, azzal a kivétellel, hogy Anthony végig levegőnek nézett. Rólam sikeresen elterelődött az osztálytársaim figyelme, egy iskolai botrány miatt. 

Pár órával később egyedül ettem az ebédlőben, éppen azon gondolkoztam, hogy mindenképpen beszélnem kell Tony-val délután.

- Szia, leülhetek? - kérdezte az a barna hajú lány, akivel a képet csináltam múltkor, és akinek sikeresen elfelejtettem megkérdezni a nevét. Gratulálok Emily!

- Szia, persze - mosolyogtam kedvesen. - Át tudnád majd küldeni azt a képet, amit csináltunk? Jelölj be facebook-on, oké? Azt hittem, majd később fogja, de ő azonnal előkapta a telefonját és már jött is az értesítés, így végre megtudtam a nevét: Riley Jackson. 

- Köszi - motyogtam, és beállítottam profilképnek a közös képünket, aztán megint pittyegett a telefonom, üzenetem érkezett.

Van kedved együtt vacsorázni? Mindenki ott lesz, végre jobban megismerhetnéd a többieket is. Bocsi, a reggelért, nem így terveztem. H aggódik az autójáért. L.

Oké, a kocsi felborult, kiégett végül összelapították, egyéb kérdés Harry? Oké, megyek este. Vihetek még valakit?

Persze. L.

- Szóval - kezdtem bele - este ráérsz? - kérdeztem és Riley felé fordultam, aki már javában evett.

- Aha, szülinapom van, de nincsen programom - közölte és belekortyolt a narancslevébe. 

- Boldog szülinapot! - mondtam neki, ő pedig elmosolyodott.

- Köszi! - felelte. - És mi is lesz este?

- Csak - legyintettem egyet - egy egyszerű vacsora - füllentettem.

- Nem fogok én ott zavarni? - kérdezte tőlem a telefonjával babrálva.

- Hidd el, nem fogsz - feleltem -, majd később elküldöm a címet, oké?

- Rendben - válaszolta, majd visszavittük a tálcáinkat a pulthoz és órára indultunk. Érdekes este lesz, ebben biztos voltam.

7.Torn

Kényelembe helyeztem magam, lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t, valamint elővettem a táskámból pár füzetet és elkezdtem megcsinálni a házimat. Ha azt gondoltam, az elkövetkező órákban nyugtom lehet, hát nagyot tévedtem. Louis és Harry olyan hangosan veszekedett, hogy nem tudtam koncentrálni. Legszívesebben rájuk szóltam volna, de mivel az ő házukban voltam, úgy hittem ez nem a legjobb ötlet. Ki kell bírnom egy kis ideig itt, azután mehetek is haza. 

- Csak két személyre főztem amúgy is - hallatszott be a konyhából.

- Mindig annyit főzöl, hogy egy hadseregnek is elég lenne - ellenkezett Louis.

- Akkor ez most kivétel - jelentette ki Harry.

- El sem hiszem, hogy ilyen is tudsz lenni.

Úgy éreztem valamit tennem kellene, ezért felálltam és a konyhába sétáltam.

- Nem akartam hallgatózni - kezdtem bele - de bárhol is lennék a házban, úgyis hallottam volna. Szóval nem vagyok éhes, még itt leszek egy óráig, aztán megyek is haza - közöltem. 

- Na téged aztán senki sem kérdezett - förmedt rám Harry, majd ledobta a pultra a fakanalat. Olyan dühösen pillantott rám, hogy kedvem lett volna azonnal kifutni a házból. A mindig kedves bandatag, talán nem is olyan kedves, mint hittem. 

- Na ebből aztán tényleg elég - kiabált Lou - neki adom az én részem, úgyis elment az étvágyam.

- Ez aztán csodás - mondta Harry és kikapcsolta a tűzhelyet. - Egyre jobb lesz ez a nap!

- Mi lenne, ha leülnénk és megbeszélnénk ezt az egészet, hogy mi is Harry tényleges baja. 

- Nekem nincs semmi bajom - ellenkezett. - Bár ha jobban belegondolok, egy tényleg van. Te. 

Oké, talán nem kellett volna erre nyíltan rákérdezni: 1:0. 

Már az ebédlőasztalnál ültünk, amúgy tényleg annyi volt az étel, hogy akár az egész utca jól lakhatott volna. A kajámra néztem, azután Harry-re. Talán megmérgezte? Ha nem, akkor a pillantásával akart megölni, ebben biztos voltam. Tényleg nem voltam éhes, de már nem akartam visszautasítani, így csendben elkezdtem enni. Ők sem veszekedett már, de a feszültséget tapintani lehetett a levegőben.

- Köszönöm, finom volt - mondtam Harry-nek. Ő valami olyasmit motyogott halkan, hogy persze, hogy finom volt, hisz ő csinálta. 

- Ide tudnád adni a sót? - kérdzte tőlem Louis, én pedig felé nyújtottam, ám amikor elvette a kezünk egy pillanatra összeért. Összerezzentem, Harry pedig egy szó nélkül felpattant és a konyha felé sétált. 

- Bocsi - suttogta Lou, majd barátja után eredt. 

Tudtam, hogy nehéz lesz az egész, mármint a "média" része, azonban azt hittem a srácokkal könnyebb dolgom lesz. Sóhajtottam egyet, majd felálltam és leültem egy fotelbe, és a házimba temetkeztem. 

- Lou átment a haverjához, mert valami vészhelyzet van - közölte velem egy barátságtalan hang, mire felpillantottam. 

- Hogy mit csinált? - kérdeztem dühösen és letettem magam elé a tankönyvemet. - Azt kell mindenkinek hinnie, hogy együtt töltjük az időnket - hadartam. 

- Nyugi, a szomszédban van, senki sem vette észre, hogy lelépett innen - mondta, majd leült a kanapéra és elkezdett videojátékozni. Már egy kicsit higgadtabb volt, úgy hittem, ez annak tudható be, hogy Louis és köztem nagyobb lett a távolság. 

- Itt fogsz aludni - mondta, fel sem pillantva a játékból.

- Hogy mi? - kérdeztem döbbenten.

- Az emeleten az első ajtó jobbra, az a te szobád. Majd reggel Lou elvisz  az iskolába. 

- Oké, akkor nem is rontom tovább itt a levegőt - sóhajtottam és a lépcső felé indultam. Fáradt voltam, ez a nap teljesen kikészített.

- Hé - kezdett bele, én pedig megálltam és a vállam felett visszapillantottam rá.

- Igen, mit akartál mondani? - kérdeztem tőle.

- Semmi - legyintett és visszafordult a képernyő felé, én pedig folytattam utamat az új szobámba. Tudtam, hogy Harry-vel soha nem leszünk legjobb haverok, de reméltem, hogy a színjáték alatt nem fog végig utálni.

6. Kiss you

A zene az autóban közepes hangerőn szólt, szóval nyugodtan tudtunk volna beszélgetni. Az agyam közös téma után kutatott. De mégis mit mondhattam volna én neki? Persze apám jóvoltából találkoztam már sztárokkal, celebekkel, de ott a „beszélgetések” arról szóltak, hogy ők panaszkodtak én pedig helyeseltem. Amúgy a legtöbb ember a való életben is ilyen, sajnáltatják magukat, panaszkodnak neked, de az hogy veled mi van, egyáltalán nem érdekli őket.

-     Jól vagy? – kérdezte egy hang én pedig összerezzentem.

-    Persze – próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra.  - Csak kicsit fáradt vagyok, megállhatnánk egy Starbucksnál? – kérdeztem és kifelé bámultam az ablakon. Össze kellett szednem magam és úgy gondoltam, egy kávé csak javíthat a helyzeten.

-    Oké, utána hozzánk megyünk, így van megbeszélve a fotóssal – magyarázta, majd pár perc múlva balra kanyarodott végül jobbra és meg is érkeztünk a kávézóhoz.

Kiszálltunk a kocsiból, majd egymás mellett ballagva a bejárat felé vettük az irányt. A kezemet a kezébe csúsztattam és rámosolyogtam.

Egy kicsit várnunk kellett, mivel nagy volt a sor, de míg megkaptuk a rendelésünket, senki nem jött oda hozzánk, bár volt, aki felismerte Louis-t. Oké, nem lesz itt semmi gond, gondoltam, de ami kint várt arra nem számítottam, több tucat rajongó várt miket a bejáratnál. Volt, aki síkitott, amikor meglátta Louis-t, más csak a nevét kiabálta. 

- Adok pár aláírást és csinálok velük pár képet – suttogta a fülembe, majd elengedte a kezem. Én szorosan a fal mellett maradtam. Vakuk villogtak, voltak olyanok akik sírógörcsöt kaptak én pedig az egyik lábamról a másikra állva néztem az egészet jelenetet. Louis-t már teljesen körbevette a lánytömeg.

- Emily – kiabálta valaki én pedig a hang irányába kaptam a fejem. Egy barna hajú lány furakodott mellém.

- Kaphatok tőled egy aláírást és egy képet? – kérdezte és felém nyújtott egy One Direction-ös lapot, amit Louis már aláírt. Bólintottam, majd elvettem tőle a tollat és leírtam a nevem. Aztán megcsinálta a képet és rám mosolygott.

- Louis-val jártok ugye? – kérdezte.

- Uh, ez nem ilyen egyszerű, még csak randizunk – feleltem mosolyogva. Több lány is felém kapta a fejét, mintha csak most vettek volna észre.

- Ő a a kedvencem a bandából, egyszerűen tökéletes.

- Oh, igen az – feleltem ironikusan, de ez a lányoknak nem tűnt fel.

- Emily, Emily – kiabálta Louis és próbált kiszabadulni a tömegből. Aztán meglátott és felém vette az irányt.  Megfogta a kezem és a kocsi felé húzott, közben végig bocsánatot kért a rajongóktól, hogy mennünk kell. Ők pedig követtek minket, miközben fényképeztek és videóztak.

- Ki ő? – kérdezték többen. Louis kinyitotta előttem az autó ajtaját, majd szembefordult velük.

- Ő Emily, a barátnőm – mondta, majd visszafordult felém. Kezét a derekamra tette és közelebb húzott magához. Farkasszemet néztünk, aztán pillantása az ajkaimra vándorolt.

- Meg akarlak csókolni – suttogta. Engedélyt kért, én pedig válaszképp még közelebb léptem. A szerződésben itt húzódott a határ: a csóknál. Én is tudtam, ő is tudta.

- Akkor tedd meg – suttogtam alig hallhatóan.  A kocsinak döntött, aztán ajkait az enyémeknek nyomta. A rajongók még jobban sikoltoztak, mint előtte. Volt olyan lány, aki ölni tudott volna ezért, én pedig semmit sem éreztem. Nem volt igazi csók, de annak tűnhetett, aztán vége is lett. A kék szemeibe néztem és elmosolyodtam.

- Menjünk innen - mosolygott ő is, majd miután beszálltam becsapta az ajtót, majd megkerülte a kocsit és ő is beszállt.  Beindította a kocsit én pedig kifelé néztem a rajongókra. Volt, aki integetett, más utálkozó pillantásokat küldött felém, és igen olyan is volt, aki még mindig sírt.

- Louis, nagyon csendben vagy, minden oké? Azért ennyire csak nem volt rossz az a puszi – próbáltam viccelődni, de ő nem nevetett csak az utat nézte. – Jó színész lennél, az éneklés mellett ezt is kipróbálhatnád.

- Pocsék színész lennék – felelte nevetve. – Csak Harry jár a fejemben.

- Ő is olvasta a szerződést – próbáltam megnyugtatni.

- Olvasni és látni majd az újságok címlapján teljesen más – válaszolta. A kezem a karjára tettem, nem tudom miért, önkéntelen mozdulat volt. A pillantásunk találkozott és elmosolyodott, én pedig elvettem a kezem.

- Gondolj arra, hogy nem kell örökké ezt csinálnunk és nemsokára dobhatsz – magyaráztam és megrántottam a vállam. – Addig csak kibírjuk valahogy.

- Annyira másmilyen vagy, mint amilyennek képzeltelek – mondta, de közben az utat nézte. Belekortyoltam az italomba és várakozóan pillantottam felé.

- Jobb vagy rosszabb? Milyennek képzeltél? – kérdeztem kíváncsian.

- Jobb. Nem számít – felelte, majd leparkolta az autót. Engem viszont még mindig foglalkoztatott, hogy mit hitt Louis velem kapcsolatban.  – Itt is vagyunk – mondta a szemben lévő házra mutatva. – Csak simán besétálunk kéz a kézben, majd én válaszolok pár kérdésre, te csak mosolyogj, oké? – kérdezte komolyan. Csak bólintottam.

Egymás mellett sétáltunk egymás kezét fogva egyenesen a ház felé. Csak pár fotós volt a házánál, akik egyből közelebb jöttek, közben vakuk villogtak. Egymást túlkiabálva tették fel a kérdéseiket.

- Randizunk – felelte Louis mosolyogva. – Csak pár napja ismerkedtünk meg – válaszolta egy másik fotósnak. Több kérdésre nem is nagyon maradt idő, mert végre bejutottunk a kapun. Egyből elengedtük egymás kezét, majd a bejárati ajtó felé lépkedtünk. Mielőtt még odaérhettünk volna az ajtó kinyílt és Harry-vel találtuk szembe magunkat. Nem volt boldog.

- Nem lennék a helyedben, Lou – mondtam neki. – Szia – köszöntem Harry-nek, aki arrébb állt az ajtóból, hogy beférjek mellette, de rám sem nézett, figyelmét Louis kötötte le. 

5. Night changes

A szerződést még csak aznap írtam alá, de már megkaptam a fizetségem egy részét. Földbe gyökerezett lábbal álltam a saját házam előtt. Apa közben kivette a két táskámat a kocsiból és a bejárati ajtóból visszapillantott rám.

- Gyere be, belülről még szebb! - mondta, majd előhalászta a kulcsokat. Kattant a zár, nyílt az ajtó, apa pedig eltűnt a szemem elől. Én pedig csak álltam és végignéztem az utcán. Nyugodt, csendes környék nyugtáztam magamban. De akkor még is mi a bajom?

Apa szerint ez az egész szükséges lépés. A másik ház pedig egyfajta menedéknek marad meg számomra.

Másnap reggel a csengő hangjára ébredtem. A pizsamámra felkaptam egy köntöst, majd lesétáltam a földszintre és ajtót nyitottam. Pár kíváncsi szempárral találtam szemben magam. Már szólásra nyitottam a számat, de az egyik barna hajú lány megelőzött.
- Mr. Cole küldött minket - magyarázta.
Tegnap este apa mondta, hogy küldeni fog ruhákat, hisz nem mindegy milyen kép alakul ki rólam a médiában. Tökéletesnek kellett lennem, de ezt már túlzásnak tartottam.
- Oké - motyogtam és arrébb álltam az ajtóból, hogy bejöhessenek. Gyorsan túlestünk a bemutatkozáson, majd a fürdőbe vezettem Anna-t, aki a a hajamért volt felelős. Míg ő a hajammal volt elfoglalva, Rose ruha-összeállításokat mutatott nekem.
- Nekem iskolába kell mennem, nem egy bálba - fakadtam ki. Végül egy világoskék tunikával, leggingszel és egy fekete magassarkúval tért vissza.
- Oké, ez jó lesz - sóhajtottam és hátradőltem a széken. A hajam után a sminken is hamar kész lett, majd átöltöztem a kapott ruhákba és a nappaliba mentem.
- Csodásan áll neked ez a ruha - mosolygott Rose elégedetten.
- Emily, ide tudnál jönni egy pillanatra? - kérdezte Kate konyhaajtóban állva.
- Persze - mondtam, majd leültünk egy asztalhoz és átbeszéltük, mit kell mondanom, ha újságírókkal, fotósokkal találkozom. "Csak barátok", "még ismerkedünk",  és efféle homályos válaszokat kell még adjak itt a kezdetén, de mindenképp kedvesen és türelmesen kell válaszolnom és ami nagyon fontos boldognak és vidámnak kell, hogy tűnjek. A twitter válaszom elég jónak bizonyult, szóval azt megengedték, hogy én kezeljem.
Anna, Kate, Rose olyan hét óra tájékán mentek el tőlem, így még volt időm megreggelizni, közben pedig tévéztem.
Aztán fél nyolc fele elindultam a suliba magabiztosan, úgy éreztem egy másik Emily vagyok, de amikor megpillantottam, hogy Anthony a parkolóban vár rám akkor én újra annak az ügyetlen, szerencsétlen Emilynek éreztem magam, aki valójában voltam. Nem pedig Louis Tomlinson újdonsült barátnőjének, aki boldog, aki tökéletes. Én cseppet sem voltam az.

Kínos volt Anthony közelében lenni, látszott rajta, hogy látta a twitter kiírásomat, de nem hozta szóba, az iskolában pedig összesúgtak a hátam mögött, de senki sem jött oda hozzám kérdezősködni. Ez egészen utolsó előtti óráig volt így, akkor egy lány odajött hozzám a folyosón. Nagy volt a tolongás, szóval más diákok nem nagyon figyeltek ránk.
- Szia - köszönt bátortalanul.
- Szia - köszöntem én is.
- Igaz? - kérdezte alig hallhatóan. Tudtam, mire utalhat, de bizakodtam benne, hogy valami mást akar kérdezni, olyan fura volt ez az egész szituáció.
- Együtt vagytok...Louis-val? - kérdezte kíváncsian. Tony felé pillantottam, aki szintén kérdőn nézett rám.
- Csak barátok vagyunk - mondtam és a cipőm orrát kezdtem el nézni. Elmosolyodott.
- Csinálhatok veled egy képet?
Döbbenten néztem felé, amit ő félreértelmezett.
- Persze oké, ha nem...- kezdte, de én közbevágtam. - Oké, miért ne?
Elővette a telefonját, majd mellém lépett és átkarolt. A kép nem is lett olyan rossz, mint vártam.
- Mióta vagy rajongó? - kérdeztem és elléptem mellőle.
- Már az X-faktor óta - felelte mosolyogva -, Louis a kedvencem, de mindegyiküket nagyon szeretem. Olyan kedvesnek tűnsz, én csak azt akarom hogy boldog legyen, szóval szurkolok nektek.
- Köszi - motyogtam. - Nekem is ő a kedvencem, majd szerzek neked aláírást.
- Megtennéd? Komolyan?
Aztán közelebb jött és megölelt.
- Köszönöm - suttogta a fülembe, majd véget nem érő hálálkodásától a csengő hangja mentett meg.
- Mennem kell órára - mondtam és Tonyval együtt a terem fele indultunk.
- Szia Emily - köszönt el tőlem, én pedig akkor jöttem rá, hogy még a nevét sem kérdeztem meg, de addigra már eltűnt a folyosón.
- A barátom híres. Kaphatok majd egy aláírást? - röhögött mellettem Tony, én pedig szomorúan pillantottam felé, de ő ezt már nem láthatta, mert akkor már a padja felé sétált.

Az utolsó óra nagyon lassan telt, éppen rajzolgattam a füzetem szélére, amikor rezgett a telefonom.

A parkolóban várlak. Louis

Azt hittem a twitter üzenetem után feladod. :D Tévedtem. Öt perc végzek, sietek. Emily

A vicceid olyanok, mint Haroldnak. Javíthatatlanok vagytok. :D L.

Oh, elnézést. Majd temetőben alszom legközelebb. E.

?!? L.

Hogy szellemes legyek. E.

Ebben a kapcsolatban is én leszek a vicces, úgy érzem. L.

- Emily Cole, megosztaná velünk mi köti le annyira a figyelmét, hogy nem tud az órámra figyelni? - kérdezte a tanárnő. Az osztály nagy része felém fordult és a válaszomat várták.

- Semmi, elnézést! - feleltem és a telefonomat a táskámba süllyesztettem. Aztán, ahogy meghallottam a csengő hangját egyből felpattantam és a parkoló felé vettem az irányt. Még csak pár tanuló lézengett ott, ám az egyik kocsit feltűnően sok ember vette körbe. Louis, amint meglátott kiszállt az autóból. Amint észrevettek a fotósok engem a figyelmük rám irányult.

- Együtt van Louis Tomlinsonnal?

- Mióta tart a kapcsolatuk?

- Mit szólnak hozzá a szülei?

- Hány éves?

Próbáltam a kocsihoz férkőzni, de elállták az utamat. Lesimítottam a ruhámat és mély levegőt vettem, majd elmosolyodtam.

- Csak barátok vagyunk - feleltem, ekkorra ért mellém Louis a derekamra tette a kezét, majd magához húzott és egy puszit adott az arcomra,

A kamerák kattogtak én pedig elvörösödtem. Ekkora már a parkoló tele volt diákokkal.

- Elnézést, de el kell rabolnom a hölgyet - mondta Louis, majd határozott léptekkel elindult előre, a fotósok hátráltak, mi pedig eljutottunk az autóig, aminek az ajtaját kinyitotta előttem, majd megkerülte a kocsit és ő is beszállt. 

- Ez őrület - mondtam már a kocsiban ülve. 

- Az - helyeselt Louis, majd elhajtottunk a parkolóból.

4. Stole my heart

Anthony-val mindig jól éreztem magam. Ez aznap sem volt másképp és igaz, hogy mindent megosztottunk egymással, valamiért nem említettem neki a szerződést. Sem a One Direction-t. Olyan sokat nevettem, hogy szó szerint megfájdult tőle a hasam.
Ebéd után hazavitt, már az autó kilincsén volt a kezem, amikor megálltam a mozdulat közben. Tizenegy voltam, amikor először csókolóztam, de az egy játék közben történt és nem számítom igazinak. Anthony olyan régen tetszett, de sohasem mertem lépni. Úgy éreztem, nincs veszítenivalóm. A kezemmel a tincseimbe túrtam, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Mégis mit csinálsz Emily? - kérdezte tőlem csodálkozva.
- Minek tűnik? - suttogtam és a nyaka mögött összefontam a kezem. Közelebb húztam magamhoz, de aztán szavai hatására lefagytam.
- Rossz ötletnek - suttogta ő is. - Olyan vagy, mintha a testvérem lennél.
Ennyit arról, hogy nincs veszítenivalóm...igen is volt, csak nem tudtam róla.
Olyan gyorsan pattantam ki a kocsiból, hogy szerintem rekordot döntöttem. Lehúzta az ablakot.
- Emily beszéljük meg.
A házunkat néztem, egyszerűen befuthatnék. De így csak még kínosabb lenne az egész. Megráztam a fejem, majd megfordultam.
- Nem történt semmi - mondtam neki. - Semmi - ismételtem és úgy éreztem a szívem szakad meg. Ilyen az, amikor összetörik a szív? - Holnap találkozunk a suliban - intettem neki, majd a ház felé vettem az irányt.

Mikor beléptem a bejárati ajtón ledobtam a táskám, lerúgtam a magassarkúmat és a konyhába mentem. Dühös voltam, megbántott és a sírás kerülgetett. Öntöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót.
A telefonom csörgött, kihalásztam a zsebemből és amikor Anthony nevét megpillantottam nagyot dobbant a szívem. A szavai csengtek a fülemben: " Olyan vagy, mintha a testvérem lennél."
Még is mit mondhatnék neki? Még is mit mondhatna nekem ő?
A telefonomat az ágyamra dobtam és a fürdőbe mentem. Könnyek csorogtak le az arcomon, én pedig elkezdtem lemosni a sminkem.
Mit képzeltem? Hova tűnt a józan eszem?
A tükörbe néztem, zöld szemeim könnyektől csillogtak. Minden oké, ismételgettem ezt a két szó mantraként. Összefogtam a hajam, és visszasétáltam a szobámba. Leültem az ágyamra majd bekapcsoltam a laptopomat. Miközben a valódi életem darabokra hullott, a kitalált világom elkezdett felépülni.

Louis Tomlinosn
Maybe it's the way she walked, straight into my heart and stole it @EmilyCole

A fejemet csóváltam, ennél jobbat nem tudtak volna kitalálni? Létezik olyan ember, aki ezt beveszi? Sürgősen beszélnem kell apa munkatársaival. De mielőtt még bármit is tehettem volna pittyegett a laptopom, a telefonom. Többen bekövettek twitteren és számtalan üzenetet kaptam. A terv működött és a rajongók azt kezdték el találgatni, ki lehetek. Elkezdtem olvasni az üzeneteket, voltak ott gratulációk és utálkozó megjegyzések is.

Emily Cole
I said can I take you home with me, she said never in your wildest dreams... @Louis_Tomlinson

Vajon erre mit fognak kitalálni?

3. Vas Happenin'

Nem hittem a szememnek, felpillantottam Harry-re és Louis-ra, akik szintén kaptak egy-egy mappát.

- Én ezt nem csinálom - ráztam meg a fejem. - Nem, nem és nem - hajtogattam. - Apa, ugye ezt nem gondoltad komolyan? - kérdeztem tőle, miközben felálltam a székemből.

- Beszéljük át, Emily - próbált meg hatni rám.

- Azért ennyire nem nézek ki rosszul, hogy így reagálj - viccelt Louis. Gyilkos pillantást lövelltem felé.

- Ezen nincs mit beszélni, felhasználnád a saját lányodat.

- Tökéletes lennél, meg van a sztori is, hogy találkoztatok. Nem rajongsz értük, nincsen barátod. És minden az irányításom alatt lenne.

Összefontam magam előtt a kezem.

- Hallod magad apa? - kérdeztem tőle. - Nem is ismerem Louist - mutattam felé. - Miből gondolod, hogy azt akarja én legyek az álbarátnője? Miből gondolod, hogy mindenkinek úgy kell táncolnia ahogy te fütyülsz? Tudod, mivel járna az egész rám nézve? Szétszedne a média. Oh, de várj! Te ezzel pontosan tisztában vagy.

- Louis azzal jön össze, akit én mondok neki - felelte higgadtan az apám. - Benned pedig megbízom. Jobban, mint bárki másban. Csalódást akarsz okozni, Emily?

Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd visszaültem a székembe. Senki másom nem volt apámon kívül. Egész életemben, attól rettegtem, hogy mikor hagy el az az egyetlen személy, aki szeret, akit szeretek. Kinyitottam a szemem, vettem egy nagy levegőt, fogtam egy tollat és aláírtam a szerződést. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd apámra néztem. A színészkedésben tényleg jó voltam.

Ő visszamosolygott rám, majd összecsapta a tenyerét.

- Na hol az a pezsgő?- kérdezte. Én felálltam és Zayn mellé sétáltam az ablakhoz és kifelé bámultunk mindketten. Volt valami megnyugtató abban, ahogy néztük a forgalmat az utcán.

Anyámra gondoltam és a szívem összeszorult. Miért nem voltam elég jó neki?

Valaki megérintette a karom, én pedig összerezzentem.

- Bocsi - hallottam meg Louis hangját. - Itt a pezsgőd.

Mosolyt erőltettem az arcomra és a pohár után nyúltam. Aztán a két pohár összekoccant, ő is mosolygott. Nem mondtam semmit, csak néztem a kék szemeit, amik viszont szomorúságot tükröztek. Majd mindketten belekortyoltunk az italunkba.

- Utálom a pezsgőt - mondtam, majd újra a forgalmas utcát kezdtem el nézni.

- Én is - felelte és elsétált.

Elkezdett csörögni a telefonom, én pedig hálát adtam az égnek. Egyrészt mert nem halkítottam le, másrészt mert nagyon el akartam már hagyni ezt az átkozott termet. Amint megláttam a kijelzőn Anthony nevét egyből elmosolyodtam.

- Szia - szóltam bele a telefonba és az ajtó felé vettem az irányt.

- Zavarok? - kérdezte.

- Dehogy - vágtam rá - éppen végeztünk a megbeszéléssel.

- Emily, még van egy kis megbeszélnivalónk - szólt utánam az apám, de csak egy ajtócsapódást kapott válaszul.

- Szóval, miért hívtál? - kérdeztem, mikor már a folyosón sétáltam.

- Elmaradt az utolsó két órám, lenne kedved együtt ebédelni?

- Persze, hol?

- A szokásos helyen - felelte.

- Oké. Akkor ott leszek úgy tizenöt perc múlva.

- Oké, rendben!

- Szia Anthony! - mondtam, de addigra ő már letette. A táskámba tettem a telefonom és ahogy kisétáltam a hatalmas épületből szabadnak éreztem magam. Leintettem egy taxit, bediktáltam a címet és fáradtan dőltem hátra a hátsó ülésen.

Bár iskolába mentem volna ma reggel.

2. No control

Háromnegyed tizenegykor már a tárgyaló felé vezető folyosón sétáltam apámmal. Ajtók csapódtak, telefonok csörögtek, emberek jöttek-mentek, az egyik irodából pedig kiabálás hallatszott ki. Ilyenek itt az átlagos napok. Apám azt akarta, hogy az iskola elvégzése után itt dolgozzak...a válaszom határozott nem. Én ezt képtelen lennék nap, mint nap kibírni.

Beléptünk a terembe, én pedig az ablakhoz sétáltam, a kezemben pedig a kávémat szorongattam. Ekkor megcsörrent a telefonom, kihalásztam a táskámból és gyorsan megnyitottam az üzenetet.

Anthony: Miért nem jöttél suliba? Jól vagy? 

Elmosolyodtam. Az iskolában egyedül Anthony-t mondhattam igaz barátomnak és jól esett, hogy érdeklődik felőlem. 

Apámnak kell segítenem az irodában. :(

Veled minden oké?

- Remélem, ha itt lesznek nem fogsz telefonozni - mondta az apám. Felé fordultam, éppen a laptopját tette az asztalra és kapcsolta be, majd leült.

- Lehalkítom - feleltem és a táskámba csúsztattam a készüléket. Ekkor nyílt az ajtó, először apám titkárnője lépett be rajta, majd az öt srác, végül egy öltönyös férfi. Odamentem apám mellé, letettem a kávémat és miután mindenki kezet fogott mindenkivel leültünk az asztalhoz. Az öt fiú velem szemben ült egymás mellett és eléggé feszültnek tűntek.

- Egy kávé vagy üdítő szerintem mindenkinek jól esne, igaz? - kérdeztem. Bólintottak. Apám titkárnője, akit egyébként Sophie-nak hívtak, gyorsan el is ment, hogy hozza az italokat. Apám pár mappát csúsztatott felém, én pedig felálltam és kiosztottam azokat. Miután helyet foglaltam, apám bele is kezdett a beszédébe. Én csak annyit hallottam, hogy babla "ti lehettek minden idők legnagyobb fiúcsapata", "média által kialakított kép", "szükséges lépések", "mindenkinek így lesz a legjobb", "dollármilliók" aztán végre Sophie hozta a frissítőket, és úgy tűnt, ennek mindenki örül. Csend telepedett ránk, aztán az öltönyös férfi David, aki mellettem ült, megszólalt.

- Úgy látom - kezdte és felpillantott a papírlapokról -, hogy a javasolt változtatások belekerültek a szerződésbe.

- Így igaz - felelte az apám és bólintott, David pedig visszatért a szöveg tanulmányozására.

- Nem mindegyik - felelte dühösen az egyik fiú, én pedig felé kaptam a fejem.

- Harry - kezdte David -, ezt már megbeszéltük. Túl sok forog kockán.

- Nem élhetünk tovább hazugságban - mondta a mellette ülő fiúra pillantva és idegesen a göndör tincseibe túrt. Louis megfogta a karját és gyengéden megszorította. Harry lehunyta a szemét és sóhajtott egyet. 

- Szerintem sem kellene tovább ezt csinálniuk - mondta fejcsóválva Niall.

- És mi lesz a csapattal? - kérdezte Zayn és felállt a székből, majd az ablakhoz sétált, hátat fordítva mindenkinek. - Mindent csak úgy eldobnátok?

- Nem veszítenénk el az összes rajongókat - érvelt Liam.

- Zayn, miért nem hagyod el a süllyedő hajót? Úgy is mindig többet szeretnél énekelni!

- Harry, ezt fejezd be! - szólt rá Louis, majd beleivott az üveg vizébe.

- Nem fejezem - mondta és már ő is felállt a székéből -, akkor kilépek én!

- Oh, Harry Styles! Bravo! - mondta Zayn, majd tapsolt párat. - Barvo!

Louis visszahúzta Harry-t a székébe, én pedig annyira megdöbbentem, hogy nem bírtam megszólalni. Nem akartam elhinni, ez képtelenség. A nagy nőcsábász meleg és az egyik csapattaggal van együtt. 

Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a nevetést. Posztereik szobák falát díszítik, több millió lány álmodozik róluk...ők meg együtt vannak. Együtt együtt.

- Elnézést - mondtam végül, apám szúrós szemekkel nézett rám és mindenki a teremben engem figyelt. Az előttem lévő mappát felvettem az asztalról és azzal kezdtem el legyezni magam.

- Oké, tegyük fel, hogy belemegyünk, és én nekem továbbra is modelleknek kell udvarolnom. Ezután Louis-nak is szerzünk minden hónapban egy csajt? - kérdezte apámra pillantva. Én éppen a kávémból ittam, amit sikeresen félrenyeltem és köhögni kezdtem.

- Jó, ez kész cirkusz - jegyeztem meg. - Ez egy átverés? Hol a kamera? - kérdeztem és körbenéztem.

- Emily Cole, fejezd ezt be! - förmedt rám apám.

- Tényleg együtt vagyunk...az X-factor óta - magyarázta a csíkos pólós. Harry és Louis összefűzték az ujjaikat és olyan szerelmesen pillantottak egymásra, hogy minden kétségem szertefoszlott. Szeretik egymást. Apám megköszörülte a torkát.

- Louis, Harry azt találtuk ki, hogy Louis-nak egy állandó barátnőre lenne szüksége. Míg neked Harry továbbra is találkozgatnod kellene különböző modellekkel, színésznőkkel. Ez a tökéletes álca.

Láttam, hogy egyik fiúnak sem tetszik ez az ötlet.

- Sikeresek akartok lenni? A legtöbb fiúcsapat öt évig bírja, ti még csak két éve zenéltek együtt. Ha kiderül, hogy a legnépszerűbb tag meleg az dollármilliós veszteséget jelent. Hamarabb eltűnnétek a süllyesztőben, mint ahogy kimondom: One Direction.

Erre egyikünk sem tudott mit mondani. Tudtam, hogy apám oldalán kellene állnom, de belül egy hang azt mondta, ez nem helyes. Ez úgy rossz, ahogy van. 

- Oké - mondta Louis. 

- Jó, rendben - felelte Harry is. - David minden rendben van a szerződéssel? 

Aláírták mind az öten, de senki sem volt ünnepi hangulatban. Én sem, pedig sikerült. Itt voltam, bár hogy minek, arról fogalmam sem volt. Kis akciómmal inkább ártottam, mintsem használtam volna. Éppen felálltam volna az asztaltól, amikor apám elém csúsztatott egy mappát.

- A tied - mondta, és mivel értetlenül néztem rá ezért hozzátette -, olvasd el!

1. Little black dress

Ajtócsapódásra ébredtem. Remek, ez a hétfő is jól indul. Felültem az ágyban, majd a telefonomat kezdtem el keresni, amikor pedig megpillantottam a kijelzőn, hogy már fél nyolc van, egyből kipattantam az ágyból és gyorsan felöltöztem. Megmostam a fogam, majd összekötöttem a hajam lófarokba és bosszúsan vettem tudomásul, hogy sminkelni egyáltalán nem maradt időm. Felkaptam a táskám és már rohantam is le az emeletről. Éppen a cipőmet vettem fel az előszobában, amikor apám hangjára összerezzentem.

- Emily, beszélünk kell!

- Apa, rohannom kell, késésben vagyok - hadartam fel sem pillantva rá.

- Már felhívtam az iskoládat, nem kell ma bemenned - magyarázta, én pedig kérdőn néztem rá. Vártam, hogy folytassa, de ő csak ráérősen belekortyolt a kávéjába. Akar valamit, annyira tudtam. Felsóhajtottam.

- Mennyire nagy a baj? - kérdeztem összeszűkített szemekkel. Apám félrenyelte a kávéját és köhögni kezdett.

- Miből gondolod - kezdte, de én félbeszakítottam.

- Apa, ismerlek. Hogy öltözzek fel és mikorra legyek kész? - kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Délelőtt tizenegykor lesz a megbeszélés, utána ebédelni megyünk, ha minden jól alakul - felelte, majd szünetet tartott - valami csinosat vegyél fel. 

Valami csinosat...ezzel sokat segítettél apa, köszönöm. Elindultam a szobám felé, de aztán az első lépcsőfoknál visszafordultam felé.

- Katasztrófa? - kérdeztem.

- Eléggé az.

Bólintottam, majd felszaladtam a szobámba készülődni.

Az első dolgom egy forró zuhany volt, aztán törölközőbe csavarva elkészítettem a hajam. Bő egy óra múlva szőke hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és a sminkem is tökéletes volt. Egy kis fekete ruhát kaptam magamra és farkasszemet néztem a tükörképemmel. A cél szentesíti az eszközt, villant át az agyamon.

Apám egy menedzser cégnél dolgozik és már párszor segítettem elintézni ezt-azt. Legtöbbször egy aláírást kell szereznem egy több milliós szerződés aljára.

Egyszerűen könnyen megtalálom a közös hangot a sztárokkal. Bár ezt a "szuper képességet" inkább teleportálásra cserélném. Esetleg arra, hogy visszautazhassak az időben...

Lementem a konyhába. majd ittam egy pohár narancslevet. Aztán apám dolgozószobájába sétáltam és leültem az asztalával szemben egy fotelbe. Ő éppen telefonált, ezért elővettem a telefonom és játszani kezdtem rajta. Már vagy tíz perce ott lehettem, mire végre lebonyolította a hívást.

- Ez egy nehéz nap - mondta nekem, de én még mindig a telefonomat nyomkodtam. 

- Én eddig élvezem - feleltem, de abban a pillanatban Pac-Man-t elkapták. - Oh, ne már! RIP Pac!

- Telefonon is létezik? - kérdezte apám csodálkozva.

- Bizony, ez a kedvencem - mondtam mosolyogva, majd megnyitottam a google-t. - Szóval melyik sztárt is kell rávegyem egy aláírásra? - kérdeztem és mikor apám kimondta automatikusan nyomkodtam a betűket. One...

- Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten.

- One Direction. Talán nem hallottál róluk?

- Apa, lehetetlenség nem hallani róluk. Ha egy kavics alatt éltem volna az elmúlt pár évben, akkor esetleg nem tudnám, kiről is beszélsz. Ja tévedtem, tudnám, mert még oda is behallatszódna az a borzalmas zenéjük. Egyik szörnyűbb, mint a másik.

Apám elnevette magát.

- Várj - mondtam és felálltam. - Hadd mutatkozzak be, Emily Cole vagyok, hatalmas rajongótok. Egyszerűen imádom a One Direction-t - mondtam, majd vágtam egy műmosolyt. - A sikítás túlzás lenne, igaz? - kérdeztem elgondolkozva. - Jó hagylak dolgozni - feleltem. Apám a fejét csóválta és elkezdte olvasgatni az előtte lévő papírkupacot. Sarkon fordultam és a szobámba mentem, még rengeteg időm volt, úgyhogy úgy döntöttem megnézek egy vígjátékot. Az élet határozottan jobb (néha) iskola nélkül.