4. Stole my heart

Anthony-val mindig jól éreztem magam. Ez aznap sem volt másképp és igaz, hogy mindent megosztottunk egymással, valamiért nem említettem neki a szerződést. Sem a One Direction-t. Olyan sokat nevettem, hogy szó szerint megfájdult tőle a hasam.
Ebéd után hazavitt, már az autó kilincsén volt a kezem, amikor megálltam a mozdulat közben. Tizenegy voltam, amikor először csókolóztam, de az egy játék közben történt és nem számítom igazinak. Anthony olyan régen tetszett, de sohasem mertem lépni. Úgy éreztem, nincs veszítenivalóm. A kezemmel a tincseimbe túrtam, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Mégis mit csinálsz Emily? - kérdezte tőlem csodálkozva.
- Minek tűnik? - suttogtam és a nyaka mögött összefontam a kezem. Közelebb húztam magamhoz, de aztán szavai hatására lefagytam.
- Rossz ötletnek - suttogta ő is. - Olyan vagy, mintha a testvérem lennél.
Ennyit arról, hogy nincs veszítenivalóm...igen is volt, csak nem tudtam róla.
Olyan gyorsan pattantam ki a kocsiból, hogy szerintem rekordot döntöttem. Lehúzta az ablakot.
- Emily beszéljük meg.
A házunkat néztem, egyszerűen befuthatnék. De így csak még kínosabb lenne az egész. Megráztam a fejem, majd megfordultam.
- Nem történt semmi - mondtam neki. - Semmi - ismételtem és úgy éreztem a szívem szakad meg. Ilyen az, amikor összetörik a szív? - Holnap találkozunk a suliban - intettem neki, majd a ház felé vettem az irányt.

Mikor beléptem a bejárati ajtón ledobtam a táskám, lerúgtam a magassarkúmat és a konyhába mentem. Dühös voltam, megbántott és a sírás kerülgetett. Öntöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót.
A telefonom csörgött, kihalásztam a zsebemből és amikor Anthony nevét megpillantottam nagyot dobbant a szívem. A szavai csengtek a fülemben: " Olyan vagy, mintha a testvérem lennél."
Még is mit mondhatnék neki? Még is mit mondhatna nekem ő?
A telefonomat az ágyamra dobtam és a fürdőbe mentem. Könnyek csorogtak le az arcomon, én pedig elkezdtem lemosni a sminkem.
Mit képzeltem? Hova tűnt a józan eszem?
A tükörbe néztem, zöld szemeim könnyektől csillogtak. Minden oké, ismételgettem ezt a két szó mantraként. Összefogtam a hajam, és visszasétáltam a szobámba. Leültem az ágyamra majd bekapcsoltam a laptopomat. Miközben a valódi életem darabokra hullott, a kitalált világom elkezdett felépülni.

Louis Tomlinosn
Maybe it's the way she walked, straight into my heart and stole it @EmilyCole

A fejemet csóváltam, ennél jobbat nem tudtak volna kitalálni? Létezik olyan ember, aki ezt beveszi? Sürgősen beszélnem kell apa munkatársaival. De mielőtt még bármit is tehettem volna pittyegett a laptopom, a telefonom. Többen bekövettek twitteren és számtalan üzenetet kaptam. A terv működött és a rajongók azt kezdték el találgatni, ki lehetek. Elkezdtem olvasni az üzeneteket, voltak ott gratulációk és utálkozó megjegyzések is.

Emily Cole
I said can I take you home with me, she said never in your wildest dreams... @Louis_Tomlinson

Vajon erre mit fognak kitalálni?

3. Vas Happenin'

Nem hittem a szememnek, felpillantottam Harry-re és Louis-ra, akik szintén kaptak egy-egy mappát.

- Én ezt nem csinálom - ráztam meg a fejem. - Nem, nem és nem - hajtogattam. - Apa, ugye ezt nem gondoltad komolyan? - kérdeztem tőle, miközben felálltam a székemből.

- Beszéljük át, Emily - próbált meg hatni rám.

- Azért ennyire nem nézek ki rosszul, hogy így reagálj - viccelt Louis. Gyilkos pillantást lövelltem felé.

- Ezen nincs mit beszélni, felhasználnád a saját lányodat.

- Tökéletes lennél, meg van a sztori is, hogy találkoztatok. Nem rajongsz értük, nincsen barátod. És minden az irányításom alatt lenne.

Összefontam magam előtt a kezem.

- Hallod magad apa? - kérdeztem tőle. - Nem is ismerem Louist - mutattam felé. - Miből gondolod, hogy azt akarja én legyek az álbarátnője? Miből gondolod, hogy mindenkinek úgy kell táncolnia ahogy te fütyülsz? Tudod, mivel járna az egész rám nézve? Szétszedne a média. Oh, de várj! Te ezzel pontosan tisztában vagy.

- Louis azzal jön össze, akit én mondok neki - felelte higgadtan az apám. - Benned pedig megbízom. Jobban, mint bárki másban. Csalódást akarsz okozni, Emily?

Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd visszaültem a székembe. Senki másom nem volt apámon kívül. Egész életemben, attól rettegtem, hogy mikor hagy el az az egyetlen személy, aki szeret, akit szeretek. Kinyitottam a szemem, vettem egy nagy levegőt, fogtam egy tollat és aláírtam a szerződést. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd apámra néztem. A színészkedésben tényleg jó voltam.

Ő visszamosolygott rám, majd összecsapta a tenyerét.

- Na hol az a pezsgő?- kérdezte. Én felálltam és Zayn mellé sétáltam az ablakhoz és kifelé bámultunk mindketten. Volt valami megnyugtató abban, ahogy néztük a forgalmat az utcán.

Anyámra gondoltam és a szívem összeszorult. Miért nem voltam elég jó neki?

Valaki megérintette a karom, én pedig összerezzentem.

- Bocsi - hallottam meg Louis hangját. - Itt a pezsgőd.

Mosolyt erőltettem az arcomra és a pohár után nyúltam. Aztán a két pohár összekoccant, ő is mosolygott. Nem mondtam semmit, csak néztem a kék szemeit, amik viszont szomorúságot tükröztek. Majd mindketten belekortyoltunk az italunkba.

- Utálom a pezsgőt - mondtam, majd újra a forgalmas utcát kezdtem el nézni.

- Én is - felelte és elsétált.

Elkezdett csörögni a telefonom, én pedig hálát adtam az égnek. Egyrészt mert nem halkítottam le, másrészt mert nagyon el akartam már hagyni ezt az átkozott termet. Amint megláttam a kijelzőn Anthony nevét egyből elmosolyodtam.

- Szia - szóltam bele a telefonba és az ajtó felé vettem az irányt.

- Zavarok? - kérdezte.

- Dehogy - vágtam rá - éppen végeztünk a megbeszéléssel.

- Emily, még van egy kis megbeszélnivalónk - szólt utánam az apám, de csak egy ajtócsapódást kapott válaszul.

- Szóval, miért hívtál? - kérdeztem, mikor már a folyosón sétáltam.

- Elmaradt az utolsó két órám, lenne kedved együtt ebédelni?

- Persze, hol?

- A szokásos helyen - felelte.

- Oké. Akkor ott leszek úgy tizenöt perc múlva.

- Oké, rendben!

- Szia Anthony! - mondtam, de addigra ő már letette. A táskámba tettem a telefonom és ahogy kisétáltam a hatalmas épületből szabadnak éreztem magam. Leintettem egy taxit, bediktáltam a címet és fáradtan dőltem hátra a hátsó ülésen.

Bár iskolába mentem volna ma reggel.

2. No control

Háromnegyed tizenegykor már a tárgyaló felé vezető folyosón sétáltam apámmal. Ajtók csapódtak, telefonok csörögtek, emberek jöttek-mentek, az egyik irodából pedig kiabálás hallatszott ki. Ilyenek itt az átlagos napok. Apám azt akarta, hogy az iskola elvégzése után itt dolgozzak...a válaszom határozott nem. Én ezt képtelen lennék nap, mint nap kibírni.

Beléptünk a terembe, én pedig az ablakhoz sétáltam, a kezemben pedig a kávémat szorongattam. Ekkor megcsörrent a telefonom, kihalásztam a táskámból és gyorsan megnyitottam az üzenetet.

Anthony: Miért nem jöttél suliba? Jól vagy? 

Elmosolyodtam. Az iskolában egyedül Anthony-t mondhattam igaz barátomnak és jól esett, hogy érdeklődik felőlem. 

Apámnak kell segítenem az irodában. :(

Veled minden oké?

- Remélem, ha itt lesznek nem fogsz telefonozni - mondta az apám. Felé fordultam, éppen a laptopját tette az asztalra és kapcsolta be, majd leült.

- Lehalkítom - feleltem és a táskámba csúsztattam a készüléket. Ekkor nyílt az ajtó, először apám titkárnője lépett be rajta, majd az öt srác, végül egy öltönyös férfi. Odamentem apám mellé, letettem a kávémat és miután mindenki kezet fogott mindenkivel leültünk az asztalhoz. Az öt fiú velem szemben ült egymás mellett és eléggé feszültnek tűntek.

- Egy kávé vagy üdítő szerintem mindenkinek jól esne, igaz? - kérdeztem. Bólintottak. Apám titkárnője, akit egyébként Sophie-nak hívtak, gyorsan el is ment, hogy hozza az italokat. Apám pár mappát csúsztatott felém, én pedig felálltam és kiosztottam azokat. Miután helyet foglaltam, apám bele is kezdett a beszédébe. Én csak annyit hallottam, hogy babla "ti lehettek minden idők legnagyobb fiúcsapata", "média által kialakított kép", "szükséges lépések", "mindenkinek így lesz a legjobb", "dollármilliók" aztán végre Sophie hozta a frissítőket, és úgy tűnt, ennek mindenki örül. Csend telepedett ránk, aztán az öltönyös férfi David, aki mellettem ült, megszólalt.

- Úgy látom - kezdte és felpillantott a papírlapokról -, hogy a javasolt változtatások belekerültek a szerződésbe.

- Így igaz - felelte az apám és bólintott, David pedig visszatért a szöveg tanulmányozására.

- Nem mindegyik - felelte dühösen az egyik fiú, én pedig felé kaptam a fejem.

- Harry - kezdte David -, ezt már megbeszéltük. Túl sok forog kockán.

- Nem élhetünk tovább hazugságban - mondta a mellette ülő fiúra pillantva és idegesen a göndör tincseibe túrt. Louis megfogta a karját és gyengéden megszorította. Harry lehunyta a szemét és sóhajtott egyet. 

- Szerintem sem kellene tovább ezt csinálniuk - mondta fejcsóválva Niall.

- És mi lesz a csapattal? - kérdezte Zayn és felállt a székből, majd az ablakhoz sétált, hátat fordítva mindenkinek. - Mindent csak úgy eldobnátok?

- Nem veszítenénk el az összes rajongókat - érvelt Liam.

- Zayn, miért nem hagyod el a süllyedő hajót? Úgy is mindig többet szeretnél énekelni!

- Harry, ezt fejezd be! - szólt rá Louis, majd beleivott az üveg vizébe.

- Nem fejezem - mondta és már ő is felállt a székéből -, akkor kilépek én!

- Oh, Harry Styles! Bravo! - mondta Zayn, majd tapsolt párat. - Barvo!

Louis visszahúzta Harry-t a székébe, én pedig annyira megdöbbentem, hogy nem bírtam megszólalni. Nem akartam elhinni, ez képtelenség. A nagy nőcsábász meleg és az egyik csapattaggal van együtt. 

Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a nevetést. Posztereik szobák falát díszítik, több millió lány álmodozik róluk...ők meg együtt vannak. Együtt együtt.

- Elnézést - mondtam végül, apám szúrós szemekkel nézett rám és mindenki a teremben engem figyelt. Az előttem lévő mappát felvettem az asztalról és azzal kezdtem el legyezni magam.

- Oké, tegyük fel, hogy belemegyünk, és én nekem továbbra is modelleknek kell udvarolnom. Ezután Louis-nak is szerzünk minden hónapban egy csajt? - kérdezte apámra pillantva. Én éppen a kávémból ittam, amit sikeresen félrenyeltem és köhögni kezdtem.

- Jó, ez kész cirkusz - jegyeztem meg. - Ez egy átverés? Hol a kamera? - kérdeztem és körbenéztem.

- Emily Cole, fejezd ezt be! - förmedt rám apám.

- Tényleg együtt vagyunk...az X-factor óta - magyarázta a csíkos pólós. Harry és Louis összefűzték az ujjaikat és olyan szerelmesen pillantottak egymásra, hogy minden kétségem szertefoszlott. Szeretik egymást. Apám megköszörülte a torkát.

- Louis, Harry azt találtuk ki, hogy Louis-nak egy állandó barátnőre lenne szüksége. Míg neked Harry továbbra is találkozgatnod kellene különböző modellekkel, színésznőkkel. Ez a tökéletes álca.

Láttam, hogy egyik fiúnak sem tetszik ez az ötlet.

- Sikeresek akartok lenni? A legtöbb fiúcsapat öt évig bírja, ti még csak két éve zenéltek együtt. Ha kiderül, hogy a legnépszerűbb tag meleg az dollármilliós veszteséget jelent. Hamarabb eltűnnétek a süllyesztőben, mint ahogy kimondom: One Direction.

Erre egyikünk sem tudott mit mondani. Tudtam, hogy apám oldalán kellene állnom, de belül egy hang azt mondta, ez nem helyes. Ez úgy rossz, ahogy van. 

- Oké - mondta Louis. 

- Jó, rendben - felelte Harry is. - David minden rendben van a szerződéssel? 

Aláírták mind az öten, de senki sem volt ünnepi hangulatban. Én sem, pedig sikerült. Itt voltam, bár hogy minek, arról fogalmam sem volt. Kis akciómmal inkább ártottam, mintsem használtam volna. Éppen felálltam volna az asztaltól, amikor apám elém csúsztatott egy mappát.

- A tied - mondta, és mivel értetlenül néztem rá ezért hozzátette -, olvasd el!

1. Little black dress

Ajtócsapódásra ébredtem. Remek, ez a hétfő is jól indul. Felültem az ágyban, majd a telefonomat kezdtem el keresni, amikor pedig megpillantottam a kijelzőn, hogy már fél nyolc van, egyből kipattantam az ágyból és gyorsan felöltöztem. Megmostam a fogam, majd összekötöttem a hajam lófarokba és bosszúsan vettem tudomásul, hogy sminkelni egyáltalán nem maradt időm. Felkaptam a táskám és már rohantam is le az emeletről. Éppen a cipőmet vettem fel az előszobában, amikor apám hangjára összerezzentem.

- Emily, beszélünk kell!

- Apa, rohannom kell, késésben vagyok - hadartam fel sem pillantva rá.

- Már felhívtam az iskoládat, nem kell ma bemenned - magyarázta, én pedig kérdőn néztem rá. Vártam, hogy folytassa, de ő csak ráérősen belekortyolt a kávéjába. Akar valamit, annyira tudtam. Felsóhajtottam.

- Mennyire nagy a baj? - kérdeztem összeszűkített szemekkel. Apám félrenyelte a kávéját és köhögni kezdett.

- Miből gondolod - kezdte, de én félbeszakítottam.

- Apa, ismerlek. Hogy öltözzek fel és mikorra legyek kész? - kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Délelőtt tizenegykor lesz a megbeszélés, utána ebédelni megyünk, ha minden jól alakul - felelte, majd szünetet tartott - valami csinosat vegyél fel. 

Valami csinosat...ezzel sokat segítettél apa, köszönöm. Elindultam a szobám felé, de aztán az első lépcsőfoknál visszafordultam felé.

- Katasztrófa? - kérdeztem.

- Eléggé az.

Bólintottam, majd felszaladtam a szobámba készülődni.

Az első dolgom egy forró zuhany volt, aztán törölközőbe csavarva elkészítettem a hajam. Bő egy óra múlva szőke hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és a sminkem is tökéletes volt. Egy kis fekete ruhát kaptam magamra és farkasszemet néztem a tükörképemmel. A cél szentesíti az eszközt, villant át az agyamon.

Apám egy menedzser cégnél dolgozik és már párszor segítettem elintézni ezt-azt. Legtöbbször egy aláírást kell szereznem egy több milliós szerződés aljára.

Egyszerűen könnyen megtalálom a közös hangot a sztárokkal. Bár ezt a "szuper képességet" inkább teleportálásra cserélném. Esetleg arra, hogy visszautazhassak az időben...

Lementem a konyhába. majd ittam egy pohár narancslevet. Aztán apám dolgozószobájába sétáltam és leültem az asztalával szemben egy fotelbe. Ő éppen telefonált, ezért elővettem a telefonom és játszani kezdtem rajta. Már vagy tíz perce ott lehettem, mire végre lebonyolította a hívást.

- Ez egy nehéz nap - mondta nekem, de én még mindig a telefonomat nyomkodtam. 

- Én eddig élvezem - feleltem, de abban a pillanatban Pac-Man-t elkapták. - Oh, ne már! RIP Pac!

- Telefonon is létezik? - kérdezte apám csodálkozva.

- Bizony, ez a kedvencem - mondtam mosolyogva, majd megnyitottam a google-t. - Szóval melyik sztárt is kell rávegyem egy aláírásra? - kérdeztem és mikor apám kimondta automatikusan nyomkodtam a betűket. One...

- Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten.

- One Direction. Talán nem hallottál róluk?

- Apa, lehetetlenség nem hallani róluk. Ha egy kavics alatt éltem volna az elmúlt pár évben, akkor esetleg nem tudnám, kiről is beszélsz. Ja tévedtem, tudnám, mert még oda is behallatszódna az a borzalmas zenéjük. Egyik szörnyűbb, mint a másik.

Apám elnevette magát.

- Várj - mondtam és felálltam. - Hadd mutatkozzak be, Emily Cole vagyok, hatalmas rajongótok. Egyszerűen imádom a One Direction-t - mondtam, majd vágtam egy műmosolyt. - A sikítás túlzás lenne, igaz? - kérdeztem elgondolkozva. - Jó hagylak dolgozni - feleltem. Apám a fejét csóválta és elkezdte olvasgatni az előtte lévő papírkupacot. Sarkon fordultam és a szobámba mentem, még rengeteg időm volt, úgyhogy úgy döntöttem megnézek egy vígjátékot. Az élet határozottan jobb (néha) iskola nélkül.