A zene az autóban közepes hangerőn szólt, szóval nyugodtan
tudtunk volna beszélgetni. Az agyam közös téma után kutatott. De mégis mit
mondhattam volna én neki? Persze apám jóvoltából találkoztam már sztárokkal,
celebekkel, de ott a „beszélgetések” arról szóltak, hogy ők panaszkodtak én
pedig helyeseltem. Amúgy a legtöbb ember a való életben is ilyen, sajnáltatják
magukat, panaszkodnak neked, de az hogy veled mi van, egyáltalán nem érdekli
őket.
- Jól vagy? – kérdezte egy hang én pedig
összerezzentem.
- Persze – próbáltam egy mosolyt erőltetni az
arcomra. - Csak kicsit fáradt vagyok,
megállhatnánk egy Starbucksnál? – kérdeztem és kifelé bámultam az ablakon.
Össze kellett szednem magam és úgy gondoltam, egy kávé csak javíthat a
helyzeten.
- Oké, utána hozzánk megyünk, így van megbeszélve
a fotóssal – magyarázta, majd pár perc múlva balra kanyarodott végül jobbra és
meg is érkeztünk a kávézóhoz.
Kiszálltunk a kocsiból, majd egymás mellett ballagva a
bejárat felé vettük az irányt. A kezemet a kezébe csúsztattam és rámosolyogtam.
Egy kicsit várnunk kellett, mivel nagy volt a sor, de míg megkaptuk
a rendelésünket, senki nem jött oda hozzánk, bár volt, aki felismerte Louis-t.
Oké, nem lesz itt semmi gond, gondoltam, de ami kint várt arra nem számítottam,
több tucat rajongó várt miket a bejáratnál. Volt, aki síkitott, amikor meglátta
Louis-t, más csak a nevét kiabálta.
- Adok pár aláírást és csinálok velük pár képet – suttogta a
fülembe, majd elengedte a kezem. Én szorosan a fal mellett maradtam. Vakuk villogtak,
voltak olyanok akik sírógörcsöt kaptak én pedig az egyik lábamról a másikra
állva néztem az egészet jelenetet. Louis-t már teljesen körbevette a lánytömeg.
- Emily – kiabálta valaki én pedig a hang irányába kaptam a
fejem. Egy barna hajú lány furakodott mellém.
- Kaphatok tőled egy aláírást és egy képet? – kérdezte és
felém nyújtott egy One Direction-ös lapot, amit Louis már aláírt. Bólintottam,
majd elvettem tőle a tollat és leírtam a nevem. Aztán megcsinálta a képet és
rám mosolygott.
- Louis-val jártok ugye? – kérdezte.
- Uh, ez nem ilyen egyszerű, még csak randizunk – feleltem
mosolyogva. Több lány is felém kapta a fejét, mintha csak most vettek volna
észre.
- Ő a a kedvencem a bandából, egyszerűen tökéletes.
- Oh, igen az – feleltem ironikusan, de ez a lányoknak nem
tűnt fel.
- Emily, Emily – kiabálta Louis és próbált kiszabadulni a
tömegből. Aztán meglátott és felém vette az irányt. Megfogta a kezem és a kocsi felé húzott,
közben végig bocsánatot kért a rajongóktól, hogy mennünk kell. Ők pedig
követtek minket, miközben fényképeztek és videóztak.
- Ki ő? – kérdezték többen. Louis kinyitotta előttem az autó
ajtaját, majd szembefordult velük.
- Ő Emily, a barátnőm – mondta, majd visszafordult felém.
Kezét a derekamra tette és közelebb húzott magához. Farkasszemet néztünk, aztán
pillantása az ajkaimra vándorolt.
- Meg akarlak csókolni – suttogta. Engedélyt kért, én pedig
válaszképp még közelebb léptem. A szerződésben itt húzódott a határ: a csóknál.
Én is tudtam, ő is tudta.
- Akkor tedd meg – suttogtam alig hallhatóan. A kocsinak döntött, aztán ajkait az
enyémeknek nyomta. A rajongók még jobban sikoltoztak, mint előtte. Volt olyan
lány, aki ölni tudott volna ezért, én pedig semmit sem éreztem. Nem volt igazi
csók, de annak tűnhetett, aztán vége is lett. A kék szemeibe néztem és
elmosolyodtam.
- Menjünk innen - mosolygott ő is, majd miután beszálltam
becsapta az ajtót, majd megkerülte a kocsit és ő is beszállt. Beindította a kocsit én pedig kifelé néztem a
rajongókra. Volt, aki integetett, más utálkozó pillantásokat küldött felém, és
igen olyan is volt, aki még mindig sírt.
- Louis, nagyon csendben vagy, minden oké? Azért ennyire
csak nem volt rossz az a puszi – próbáltam viccelődni, de ő nem nevetett csak
az utat nézte. – Jó színész lennél, az éneklés mellett ezt is kipróbálhatnád.
- Pocsék színész lennék – felelte nevetve. – Csak Harry jár
a fejemben.
- Ő is olvasta a szerződést – próbáltam megnyugtatni.
- Olvasni és látni majd az újságok címlapján teljesen más –
válaszolta. A kezem a karjára tettem, nem tudom miért, önkéntelen mozdulat
volt. A pillantásunk találkozott és elmosolyodott, én pedig elvettem a kezem.
- Gondolj arra, hogy nem kell örökké ezt csinálnunk és
nemsokára dobhatsz – magyaráztam és megrántottam a vállam. – Addig csak kibírjuk
valahogy.
- Annyira másmilyen vagy, mint amilyennek képzeltelek –
mondta, de közben az utat nézte. Belekortyoltam az italomba és várakozóan
pillantottam felé.
- Jobb vagy rosszabb? Milyennek képzeltél? – kérdeztem
kíváncsian.
- Jobb. Nem számít – felelte, majd leparkolta az autót.
Engem viszont még mindig foglalkoztatott, hogy mit hitt Louis velem
kapcsolatban. – Itt is vagyunk – mondta
a szemben lévő házra mutatva. – Csak simán besétálunk kéz a kézben, majd én
válaszolok pár kérdésre, te csak mosolyogj, oké? – kérdezte komolyan. Csak
bólintottam.
Egymás mellett sétáltunk egymás kezét fogva egyenesen a ház
felé. Csak pár fotós volt a házánál, akik egyből közelebb jöttek, közben vakuk
villogtak. Egymást túlkiabálva tették fel a kérdéseiket.
- Randizunk – felelte Louis mosolyogva. – Csak pár napja
ismerkedtünk meg – válaszolta egy másik fotósnak. Több kérdésre nem is nagyon
maradt idő, mert végre bejutottunk a kapun. Egyből elengedtük egymás kezét,
majd a bejárati ajtó felé lépkedtünk. Mielőtt még odaérhettünk volna az ajtó
kinyílt és Harry-vel találtuk szembe magunkat. Nem volt boldog.
- Nem lennék a helyedben, Lou – mondtam neki. – Szia –
köszöntem Harry-nek, aki arrébb állt az ajtóból, hogy beférjek mellette, de rám
sem nézett, figyelmét Louis kötötte le.
