- Gyere be, belülről még szebb! - mondta, majd előhalászta a kulcsokat. Kattant a zár, nyílt az ajtó, apa pedig eltűnt a szemem elől. Én pedig csak álltam és végignéztem az utcán. Nyugodt, csendes környék nyugtáztam magamban. De akkor még is mi a bajom?
Apa szerint ez az egész szükséges lépés. A másik ház pedig egyfajta menedéknek marad meg számomra.
Másnap reggel a csengő hangjára ébredtem. A pizsamámra felkaptam egy köntöst, majd lesétáltam a földszintre és ajtót nyitottam. Pár kíváncsi szempárral találtam szemben magam. Már szólásra nyitottam a számat, de az egyik barna hajú lány megelőzött.
- Mr. Cole küldött minket - magyarázta.
Tegnap este apa mondta, hogy küldeni fog ruhákat, hisz nem mindegy milyen kép alakul ki rólam a médiában. Tökéletesnek kellett lennem, de ezt már túlzásnak tartottam.
- Oké - motyogtam és arrébb álltam az ajtóból, hogy bejöhessenek. Gyorsan túlestünk a bemutatkozáson, majd a fürdőbe vezettem Anna-t, aki a a hajamért volt felelős. Míg ő a hajammal volt elfoglalva, Rose ruha-összeállításokat mutatott nekem.
- Nekem iskolába kell mennem, nem egy bálba - fakadtam ki. Végül egy világoskék tunikával, leggingszel és egy fekete magassarkúval tért vissza.
- Oké, ez jó lesz - sóhajtottam és hátradőltem a széken. A hajam után a sminken is hamar kész lett, majd átöltöztem a kapott ruhákba és a nappaliba mentem.
- Csodásan áll neked ez a ruha - mosolygott Rose elégedetten.
- Emily, ide tudnál jönni egy pillanatra? - kérdezte Kate konyhaajtóban állva.
- Persze - mondtam, majd leültünk egy asztalhoz és átbeszéltük, mit kell mondanom, ha újságírókkal, fotósokkal találkozom. "Csak barátok", "még ismerkedünk", és efféle homályos válaszokat kell még adjak itt a kezdetén, de mindenképp kedvesen és türelmesen kell válaszolnom és ami nagyon fontos boldognak és vidámnak kell, hogy tűnjek. A twitter válaszom elég jónak bizonyult, szóval azt megengedték, hogy én kezeljem.
Anna, Kate, Rose olyan hét óra tájékán mentek el tőlem, így még volt időm megreggelizni, közben pedig tévéztem.
Aztán fél nyolc fele elindultam a suliba magabiztosan, úgy éreztem egy másik Emily vagyok, de amikor megpillantottam, hogy Anthony a parkolóban vár rám akkor én újra annak az ügyetlen, szerencsétlen Emilynek éreztem magam, aki valójában voltam. Nem pedig Louis Tomlinson újdonsült barátnőjének, aki boldog, aki tökéletes. Én cseppet sem voltam az.
Kínos volt Anthony közelében lenni, látszott rajta, hogy látta a twitter kiírásomat, de nem hozta szóba, az iskolában pedig összesúgtak a hátam mögött, de senki sem jött oda hozzám kérdezősködni. Ez egészen utolsó előtti óráig volt így, akkor egy lány odajött hozzám a folyosón. Nagy volt a tolongás, szóval más diákok nem nagyon figyeltek ránk.
- Szia - köszönt bátortalanul.
- Szia - köszöntem én is.
- Igaz? - kérdezte alig hallhatóan. Tudtam, mire utalhat, de bizakodtam benne, hogy valami mást akar kérdezni, olyan fura volt ez az egész szituáció.
- Együtt vagytok...Louis-val? - kérdezte kíváncsian. Tony felé pillantottam, aki szintén kérdőn nézett rám.
- Csak barátok vagyunk - mondtam és a cipőm orrát kezdtem el nézni. Elmosolyodott.
- Csinálhatok veled egy képet?
Döbbenten néztem felé, amit ő félreértelmezett.
- Persze oké, ha nem...- kezdte, de én közbevágtam. - Oké, miért ne?
Elővette a telefonját, majd mellém lépett és átkarolt. A kép nem is lett olyan rossz, mint vártam.
- Mióta vagy rajongó? - kérdeztem és elléptem mellőle.
- Már az X-faktor óta - felelte mosolyogva -, Louis a kedvencem, de mindegyiküket nagyon szeretem. Olyan kedvesnek tűnsz, én csak azt akarom hogy boldog legyen, szóval szurkolok nektek.
- Köszi - motyogtam. - Nekem is ő a kedvencem, majd szerzek neked aláírást.
- Megtennéd? Komolyan?
Aztán közelebb jött és megölelt.
- Köszönöm - suttogta a fülembe, majd véget nem érő hálálkodásától a csengő hangja mentett meg.
- Mennem kell órára - mondtam és Tonyval együtt a terem fele indultunk.
- Szia Emily - köszönt el tőlem, én pedig akkor jöttem rá, hogy még a nevét sem kérdeztem meg, de addigra már eltűnt a folyosón.
- A barátom híres. Kaphatok majd egy aláírást? - röhögött mellettem Tony, én pedig szomorúan pillantottam felé, de ő ezt már nem láthatta, mert akkor már a padja felé sétált.
Az utolsó óra nagyon lassan telt, éppen rajzolgattam a füzetem szélére, amikor rezgett a telefonom.
Másnap reggel a csengő hangjára ébredtem. A pizsamámra felkaptam egy köntöst, majd lesétáltam a földszintre és ajtót nyitottam. Pár kíváncsi szempárral találtam szemben magam. Már szólásra nyitottam a számat, de az egyik barna hajú lány megelőzött.
- Mr. Cole küldött minket - magyarázta.
Tegnap este apa mondta, hogy küldeni fog ruhákat, hisz nem mindegy milyen kép alakul ki rólam a médiában. Tökéletesnek kellett lennem, de ezt már túlzásnak tartottam.
- Oké - motyogtam és arrébb álltam az ajtóból, hogy bejöhessenek. Gyorsan túlestünk a bemutatkozáson, majd a fürdőbe vezettem Anna-t, aki a a hajamért volt felelős. Míg ő a hajammal volt elfoglalva, Rose ruha-összeállításokat mutatott nekem.
- Nekem iskolába kell mennem, nem egy bálba - fakadtam ki. Végül egy világoskék tunikával, leggingszel és egy fekete magassarkúval tért vissza.
- Oké, ez jó lesz - sóhajtottam és hátradőltem a széken. A hajam után a sminken is hamar kész lett, majd átöltöztem a kapott ruhákba és a nappaliba mentem.
- Csodásan áll neked ez a ruha - mosolygott Rose elégedetten.
- Emily, ide tudnál jönni egy pillanatra? - kérdezte Kate konyhaajtóban állva.
- Persze - mondtam, majd leültünk egy asztalhoz és átbeszéltük, mit kell mondanom, ha újságírókkal, fotósokkal találkozom. "Csak barátok", "még ismerkedünk", és efféle homályos válaszokat kell még adjak itt a kezdetén, de mindenképp kedvesen és türelmesen kell válaszolnom és ami nagyon fontos boldognak és vidámnak kell, hogy tűnjek. A twitter válaszom elég jónak bizonyult, szóval azt megengedték, hogy én kezeljem.
Anna, Kate, Rose olyan hét óra tájékán mentek el tőlem, így még volt időm megreggelizni, közben pedig tévéztem.
Aztán fél nyolc fele elindultam a suliba magabiztosan, úgy éreztem egy másik Emily vagyok, de amikor megpillantottam, hogy Anthony a parkolóban vár rám akkor én újra annak az ügyetlen, szerencsétlen Emilynek éreztem magam, aki valójában voltam. Nem pedig Louis Tomlinson újdonsült barátnőjének, aki boldog, aki tökéletes. Én cseppet sem voltam az.
Kínos volt Anthony közelében lenni, látszott rajta, hogy látta a twitter kiírásomat, de nem hozta szóba, az iskolában pedig összesúgtak a hátam mögött, de senki sem jött oda hozzám kérdezősködni. Ez egészen utolsó előtti óráig volt így, akkor egy lány odajött hozzám a folyosón. Nagy volt a tolongás, szóval más diákok nem nagyon figyeltek ránk.
- Szia - köszönt bátortalanul.
- Szia - köszöntem én is.
- Igaz? - kérdezte alig hallhatóan. Tudtam, mire utalhat, de bizakodtam benne, hogy valami mást akar kérdezni, olyan fura volt ez az egész szituáció.
- Együtt vagytok...Louis-val? - kérdezte kíváncsian. Tony felé pillantottam, aki szintén kérdőn nézett rám.
- Csak barátok vagyunk - mondtam és a cipőm orrát kezdtem el nézni. Elmosolyodott.
- Csinálhatok veled egy képet?
Döbbenten néztem felé, amit ő félreértelmezett.
- Persze oké, ha nem...- kezdte, de én közbevágtam. - Oké, miért ne?
Elővette a telefonját, majd mellém lépett és átkarolt. A kép nem is lett olyan rossz, mint vártam.
- Mióta vagy rajongó? - kérdeztem és elléptem mellőle.
- Már az X-faktor óta - felelte mosolyogva -, Louis a kedvencem, de mindegyiküket nagyon szeretem. Olyan kedvesnek tűnsz, én csak azt akarom hogy boldog legyen, szóval szurkolok nektek.
- Köszi - motyogtam. - Nekem is ő a kedvencem, majd szerzek neked aláírást.
- Megtennéd? Komolyan?
Aztán közelebb jött és megölelt.
- Köszönöm - suttogta a fülembe, majd véget nem érő hálálkodásától a csengő hangja mentett meg.
- Mennem kell órára - mondtam és Tonyval együtt a terem fele indultunk.
- Szia Emily - köszönt el tőlem, én pedig akkor jöttem rá, hogy még a nevét sem kérdeztem meg, de addigra már eltűnt a folyosón.
- A barátom híres. Kaphatok majd egy aláírást? - röhögött mellettem Tony, én pedig szomorúan pillantottam felé, de ő ezt már nem láthatta, mert akkor már a padja felé sétált.
Az utolsó óra nagyon lassan telt, éppen rajzolgattam a füzetem szélére, amikor rezgett a telefonom.
A parkolóban várlak. Louis
Azt hittem a twitter üzenetem után feladod. :D Tévedtem. Öt perc végzek, sietek. Emily
A vicceid olyanok, mint Haroldnak. Javíthatatlanok vagytok. :D L.
Oh, elnézést. Majd temetőben alszom legközelebb. E.
?!? L.
Hogy szellemes legyek. E.
Ebben a kapcsolatban is én leszek a vicces, úgy érzem. L.
- Emily Cole, megosztaná velünk mi köti le annyira a figyelmét, hogy nem tud az órámra figyelni? - kérdezte a tanárnő. Az osztály nagy része felém fordult és a válaszomat várták.
- Semmi, elnézést! - feleltem és a telefonomat a táskámba süllyesztettem. Aztán, ahogy meghallottam a csengő hangját egyből felpattantam és a parkoló felé vettem az irányt. Még csak pár tanuló lézengett ott, ám az egyik kocsit feltűnően sok ember vette körbe. Louis, amint meglátott kiszállt az autóból. Amint észrevettek a fotósok engem a figyelmük rám irányult.
- Együtt van Louis Tomlinsonnal?
- Mióta tart a kapcsolatuk?
- Mit szólnak hozzá a szülei?
- Hány éves?
Próbáltam a kocsihoz férkőzni, de elállták az utamat. Lesimítottam a ruhámat és mély levegőt vettem, majd elmosolyodtam.
- Csak barátok vagyunk - feleltem, ekkorra ért mellém Louis a derekamra tette a kezét, majd magához húzott és egy puszit adott az arcomra,
A kamerák kattogtak én pedig elvörösödtem. Ekkora már a parkoló tele volt diákokkal.
- Elnézést, de el kell rabolnom a hölgyet - mondta Louis, majd határozott léptekkel elindult előre, a fotósok hátráltak, mi pedig eljutottunk az autóig, aminek az ajtaját kinyitotta előttem, majd megkerülte a kocsit és ő is beszállt.
- Ez őrület - mondtam már a kocsiban ülve.
- Az - helyeselt Louis, majd elhajtottunk a parkolóból.
