3. Vas Happenin'

Nem hittem a szememnek, felpillantottam Harry-re és Louis-ra, akik szintén kaptak egy-egy mappát.

- Én ezt nem csinálom - ráztam meg a fejem. - Nem, nem és nem - hajtogattam. - Apa, ugye ezt nem gondoltad komolyan? - kérdeztem tőle, miközben felálltam a székemből.

- Beszéljük át, Emily - próbált meg hatni rám.

- Azért ennyire nem nézek ki rosszul, hogy így reagálj - viccelt Louis. Gyilkos pillantást lövelltem felé.

- Ezen nincs mit beszélni, felhasználnád a saját lányodat.

- Tökéletes lennél, meg van a sztori is, hogy találkoztatok. Nem rajongsz értük, nincsen barátod. És minden az irányításom alatt lenne.

Összefontam magam előtt a kezem.

- Hallod magad apa? - kérdeztem tőle. - Nem is ismerem Louist - mutattam felé. - Miből gondolod, hogy azt akarja én legyek az álbarátnője? Miből gondolod, hogy mindenkinek úgy kell táncolnia ahogy te fütyülsz? Tudod, mivel járna az egész rám nézve? Szétszedne a média. Oh, de várj! Te ezzel pontosan tisztában vagy.

- Louis azzal jön össze, akit én mondok neki - felelte higgadtan az apám. - Benned pedig megbízom. Jobban, mint bárki másban. Csalódást akarsz okozni, Emily?

Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd visszaültem a székembe. Senki másom nem volt apámon kívül. Egész életemben, attól rettegtem, hogy mikor hagy el az az egyetlen személy, aki szeret, akit szeretek. Kinyitottam a szemem, vettem egy nagy levegőt, fogtam egy tollat és aláírtam a szerződést. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd apámra néztem. A színészkedésben tényleg jó voltam.

Ő visszamosolygott rám, majd összecsapta a tenyerét.

- Na hol az a pezsgő?- kérdezte. Én felálltam és Zayn mellé sétáltam az ablakhoz és kifelé bámultunk mindketten. Volt valami megnyugtató abban, ahogy néztük a forgalmat az utcán.

Anyámra gondoltam és a szívem összeszorult. Miért nem voltam elég jó neki?

Valaki megérintette a karom, én pedig összerezzentem.

- Bocsi - hallottam meg Louis hangját. - Itt a pezsgőd.

Mosolyt erőltettem az arcomra és a pohár után nyúltam. Aztán a két pohár összekoccant, ő is mosolygott. Nem mondtam semmit, csak néztem a kék szemeit, amik viszont szomorúságot tükröztek. Majd mindketten belekortyoltunk az italunkba.

- Utálom a pezsgőt - mondtam, majd újra a forgalmas utcát kezdtem el nézni.

- Én is - felelte és elsétált.

Elkezdett csörögni a telefonom, én pedig hálát adtam az égnek. Egyrészt mert nem halkítottam le, másrészt mert nagyon el akartam már hagyni ezt az átkozott termet. Amint megláttam a kijelzőn Anthony nevét egyből elmosolyodtam.

- Szia - szóltam bele a telefonba és az ajtó felé vettem az irányt.

- Zavarok? - kérdezte.

- Dehogy - vágtam rá - éppen végeztünk a megbeszéléssel.

- Emily, még van egy kis megbeszélnivalónk - szólt utánam az apám, de csak egy ajtócsapódást kapott válaszul.

- Szóval, miért hívtál? - kérdeztem, mikor már a folyosón sétáltam.

- Elmaradt az utolsó két órám, lenne kedved együtt ebédelni?

- Persze, hol?

- A szokásos helyen - felelte.

- Oké. Akkor ott leszek úgy tizenöt perc múlva.

- Oké, rendben!

- Szia Anthony! - mondtam, de addigra ő már letette. A táskámba tettem a telefonom és ahogy kisétáltam a hatalmas épületből szabadnak éreztem magam. Leintettem egy taxit, bediktáltam a címet és fáradtan dőltem hátra a hátsó ülésen.

Bár iskolába mentem volna ma reggel.