Ajtócsapódásra ébredtem. Remek, ez a hétfő is jól indul. Felültem az ágyban, majd a telefonomat kezdtem el keresni, amikor pedig megpillantottam a kijelzőn, hogy már fél nyolc van, egyből kipattantam az ágyból és gyorsan felöltöztem. Megmostam a fogam, majd összekötöttem a hajam lófarokba és bosszúsan vettem tudomásul, hogy sminkelni egyáltalán nem maradt időm. Felkaptam a táskám és már rohantam is le az emeletről. Éppen a cipőmet vettem fel az előszobában, amikor apám hangjára összerezzentem.
- Emily, beszélünk kell!
- Apa, rohannom kell, késésben vagyok - hadartam fel sem pillantva rá.
- Már felhívtam az iskoládat, nem kell ma bemenned - magyarázta, én pedig kérdőn néztem rá. Vártam, hogy folytassa, de ő csak ráérősen belekortyolt a kávéjába. Akar valamit, annyira tudtam. Felsóhajtottam.
- Mennyire nagy a baj? - kérdeztem összeszűkített szemekkel. Apám félrenyelte a kávéját és köhögni kezdett.
- Miből gondolod - kezdte, de én félbeszakítottam.
- Apa, ismerlek. Hogy öltözzek fel és mikorra legyek kész? - kérdeztem, mire elmosolyodott.
- Délelőtt tizenegykor lesz a megbeszélés, utána ebédelni megyünk, ha minden jól alakul - felelte, majd szünetet tartott - valami csinosat vegyél fel.
Valami csinosat...ezzel sokat segítettél apa, köszönöm. Elindultam a szobám felé, de aztán az első lépcsőfoknál visszafordultam felé.
- Katasztrófa? - kérdeztem.
- Eléggé az.
Bólintottam, majd felszaladtam a szobámba készülődni.
Az első dolgom egy forró zuhany volt, aztán törölközőbe csavarva elkészítettem a hajam. Bő egy óra múlva szőke hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és a sminkem is tökéletes volt. Egy kis fekete ruhát kaptam magamra és farkasszemet néztem a tükörképemmel. A cél szentesíti az eszközt, villant át az agyamon.
Apám egy menedzser cégnél dolgozik és már párszor segítettem elintézni ezt-azt. Legtöbbször egy aláírást kell szereznem egy több milliós szerződés aljára.
Egyszerűen könnyen megtalálom a közös hangot a sztárokkal. Bár ezt a "szuper képességet" inkább teleportálásra cserélném. Esetleg arra, hogy visszautazhassak az időben...
Lementem a konyhába. majd ittam egy pohár narancslevet. Aztán apám dolgozószobájába sétáltam és leültem az asztalával szemben egy fotelbe. Ő éppen telefonált, ezért elővettem a telefonom és játszani kezdtem rajta. Már vagy tíz perce ott lehettem, mire végre lebonyolította a hívást.
- Ez egy nehéz nap - mondta nekem, de én még mindig a telefonomat nyomkodtam.
- Én eddig élvezem - feleltem, de abban a pillanatban Pac-Man-t elkapták. - Oh, ne már! RIP Pac!
- Telefonon is létezik? - kérdezte apám csodálkozva.
- Bizony, ez a kedvencem - mondtam mosolyogva, majd megnyitottam a google-t. - Szóval melyik sztárt is kell rávegyem egy aláírásra? - kérdeztem és mikor apám kimondta automatikusan nyomkodtam a betűket. One...
- Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten.
- One Direction. Talán nem hallottál róluk?
- Apa, lehetetlenség nem hallani róluk. Ha egy kavics alatt éltem volna az elmúlt pár évben, akkor esetleg nem tudnám, kiről is beszélsz. Ja tévedtem, tudnám, mert még oda is behallatszódna az a borzalmas zenéjük. Egyik szörnyűbb, mint a másik.
Apám elnevette magát.
- Várj - mondtam és felálltam. - Hadd mutatkozzak be, Emily Cole vagyok, hatalmas rajongótok. Egyszerűen imádom a One Direction-t - mondtam, majd vágtam egy műmosolyt. - A sikítás túlzás lenne, igaz? - kérdeztem elgondolkozva. - Jó hagylak dolgozni - feleltem. Apám a fejét csóválta és elkezdte olvasgatni az előtte lévő papírkupacot. Sarkon fordultam és a szobámba mentem, még rengeteg időm volt, úgyhogy úgy döntöttem megnézek egy vígjátékot. Az élet határozottan jobb (néha) iskola nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése