12. Taken

Harry a hátamat simogatja én viszont még mindig nem tudom abbahagyni a sírást.
- Ő a legjobb barátom - motyogom a pólójába. - A legjobb barátom volt - javítom ki magam és mély lélegzetet veszek.
- Ki fogtok békülni - suttogja nekem, próbál megnyugtatni, nem sok sikerrel. Ki az aki itt ül mellettem és hová tűnt az igazi Harry, aki utál engem? - Aludnod kellene egy nagyot - mondja nekem - egy alvás csodákra képes.
- Egy csoda, az kellene ide - mondom és idegesen felnevetek. Elhúzódunk egymástól és én megköszörülöm a torkom és próbálom letörölni a könnyeimet. Pocsékul festhetek és kezdem magam kínosan érezni, össze kellene szednem magam. Fogalmam sincs mit gondolhat rólam Harry. Elég szánalmasnak tűnhettem, hisz alig ismerem pár napja és már is vigasztalnia kell engem, pedig valljuk be őszintén, még csak barátok sem vagyunk. Meg akarom neki köszönni, de így is olyan kínos az egész, hogy még sem teszem.
- Nézzük meg, mit csinálnak a többiek - javaslom és felpattanok a kanapéról, majd a lépcső felé veszem az irányt, mögöttem Harry-vel.

Először Riley-hoz kopogok be, de nem érkezik válasz. Kopogok még egyszer, de még mindig semmi. Lassan kinyitom az ajtót, Riley már békésen alszik elterülve az ágyon.
Louis-hoz Harry kopog be, aztán egyből benyit a szobába, de az üres.
- Szerintem a fürdőben lehet - mondom ki, amire elsőre gondolok.
- Sherlock - ugrat Harry, és a fürdő felé veszi az irányt. De mielőtt kopoghatna már nyílik is az ajtó és Louis-val találjuk szembe magunkat, aki elég vacakul néz ki.
- Jól vagy? - kérdezzük Harry-vel egyszerre.
- Nagyszerűen - feleli és elindul a folyosó vége felé, Harry-vel a nyomában.
- Harry te hová mész? Neked az ellenkező irányba van a szobád.
Harry egy pillanat alatt pördül meg.
- Louis-val alszom - jelenti ki ellentmondást nem tűrően.
- Te megőrültél? Riley nem tud rólatok!
- Akkor majd fog, nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjön - mondja dühösen. A régi Harry visszatért. Hurrá!
- Ne ilyen hangosan, még meghallja.
- Örülj neki, hogy csak ezt hallja. Ha nem adsz másik szobát azt is fogja, ahogy Louis nevét kiabálom - mondja, nekem pedig leesik az állam.
- Harry, nyugi - mondja Louis és mellé lép. - Nem kell gorombának lenned vele mindig.
- Még az ő párját fogod? Megint? - kérdezi mérgesen.
- Fáradt vagyok, Em, ugye az utolsó szoba a miénk?
A döbbenettől először megszólalni sem tudok, de úgy látszik Harry sem.
- Igen, az - felelem halkan.
- Louis William Tomlinson, ne merészelj bemenni abba a szobába - mondja túl hangosan. Nem érti hogy Riley is a házban van?
Louis Harry felé fordul, majd a falhoz löki. Tudom, hogy el kellene fordulnom, még sem tudom megtenni. Louis a falhoz préseli Harryt, egyik kezét a mellkasára teszi, a másikkal a hajába túr és megcsókolja. Meglepettségemből feloldódva elfordulok és megköszüröm a torkom. Te jó ég! Miért érzem magam ennyire kellemetlenül? Hisz egy pár. Aztán pár pillanat alatt rájövök, hogy amit érzek, az féltékenység. De miért? Biztosan Anthony miatt van, mert nekünk nem alakulnak jól a dolgaink. Csak Harry és Louis szerelmére lehetek féltékeny, ezzel nyugtatom magam.

- Akkor sem tetszik ez nekem - nyögi Harry -, de oké, legyen - egyezik bele, majd Louis egy gyors puszit lehel az ajkaira, aztán a szobám felé veszi az irányt. Mellette lépkedem, de a vállam felett visszanézek Harry-re. Ugyanott a fal mellett áll és minket néz. A pillantásunk találkozik, én pedig azonnal zavarba jövök és előre kapom a tekintetem le a padlóra. Összeszorul a szívem, olyan rossz Harryt szomorúnak látni. De ha csak a szerelmükre vagyok féltékeny, miért érzem úgy, hogy a göndörrel szeretnék egy szobába lenni?

Picit megrázom a fejem. Én csak egy álbarátnő vagyok, méghozzá Louis álbarátnője. Csupán pár hónapig. Harry utál engem, ahogy én is őt. Nemsokára vége lesz ennek az egésznek, én pedig Amerikában maradok, míg ők Angliában lesznek, és majd csak a hírekben fogom őket látni. Nem nyugtatnak meg ezek a gondolatok, sőt...