Kényelembe helyeztem magam, lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t, valamint elővettem a táskámból pár füzetet és elkezdtem megcsinálni a házimat. Ha azt gondoltam, az elkövetkező órákban nyugtom lehet, hát nagyot tévedtem. Louis és Harry olyan hangosan veszekedett, hogy nem tudtam koncentrálni. Legszívesebben rájuk szóltam volna, de mivel az ő házukban voltam, úgy hittem ez nem a legjobb ötlet. Ki kell bírnom egy kis ideig itt, azután mehetek is haza.
- Csak két személyre főztem amúgy is - hallatszott be a konyhából.
- Mindig annyit főzöl, hogy egy hadseregnek is elég lenne - ellenkezett Louis.
- Akkor ez most kivétel - jelentette ki Harry.
- El sem hiszem, hogy ilyen is tudsz lenni.
Úgy éreztem valamit tennem kellene, ezért felálltam és a konyhába sétáltam.
- Nem akartam hallgatózni - kezdtem bele - de bárhol is lennék a házban, úgyis hallottam volna. Szóval nem vagyok éhes, még itt leszek egy óráig, aztán megyek is haza - közöltem.
- Na téged aztán senki sem kérdezett - förmedt rám Harry, majd ledobta a pultra a fakanalat. Olyan dühösen pillantott rám, hogy kedvem lett volna azonnal kifutni a házból. A mindig kedves bandatag, talán nem is olyan kedves, mint hittem.
- Na ebből aztán tényleg elég - kiabált Lou - neki adom az én részem, úgyis elment az étvágyam.
- Ez aztán csodás - mondta Harry és kikapcsolta a tűzhelyet. - Egyre jobb lesz ez a nap!
- Mi lenne, ha leülnénk és megbeszélnénk ezt az egészet, hogy mi is Harry tényleges baja.
- Nekem nincs semmi bajom - ellenkezett. - Bár ha jobban belegondolok, egy tényleg van. Te.
Oké, talán nem kellett volna erre nyíltan rákérdezni: 1:0.
Már az ebédlőasztalnál ültünk, amúgy tényleg annyi volt az étel, hogy akár az egész utca jól lakhatott volna. A kajámra néztem, azután Harry-re. Talán megmérgezte? Ha nem, akkor a pillantásával akart megölni, ebben biztos voltam. Tényleg nem voltam éhes, de már nem akartam visszautasítani, így csendben elkezdtem enni. Ők sem veszekedett már, de a feszültséget tapintani lehetett a levegőben.
- Köszönöm, finom volt - mondtam Harry-nek. Ő valami olyasmit motyogott halkan, hogy persze, hogy finom volt, hisz ő csinálta.
- Ide tudnád adni a sót? - kérdzte tőlem Louis, én pedig felé nyújtottam, ám amikor elvette a kezünk egy pillanatra összeért. Összerezzentem, Harry pedig egy szó nélkül felpattant és a konyha felé sétált.
- Bocsi - suttogta Lou, majd barátja után eredt.
Tudtam, hogy nehéz lesz az egész, mármint a "média" része, azonban azt hittem a srácokkal könnyebb dolgom lesz. Sóhajtottam egyet, majd felálltam és leültem egy fotelbe, és a házimba temetkeztem.
- Lou átment a haverjához, mert valami vészhelyzet van - közölte velem egy barátságtalan hang, mire felpillantottam.
- Hogy mit csinált? - kérdeztem dühösen és letettem magam elé a tankönyvemet. - Azt kell mindenkinek hinnie, hogy együtt töltjük az időnket - hadartam.
- Nyugi, a szomszédban van, senki sem vette észre, hogy lelépett innen - mondta, majd leült a kanapéra és elkezdett videojátékozni. Már egy kicsit higgadtabb volt, úgy hittem, ez annak tudható be, hogy Louis és köztem nagyobb lett a távolság.
- Itt fogsz aludni - mondta, fel sem pillantva a játékból.
- Hogy mi? - kérdeztem döbbenten.
- Az emeleten az első ajtó jobbra, az a te szobád. Majd reggel Lou elvisz az iskolába.
- Oké, akkor nem is rontom tovább itt a levegőt - sóhajtottam és a lépcső felé indultam. Fáradt voltam, ez a nap teljesen kikészített.
- Hé - kezdett bele, én pedig megálltam és a vállam felett visszapillantottam rá.
- Igen, mit akartál mondani? - kérdeztem tőle.
- Semmi - legyintett és visszafordult a képernyő felé, én pedig folytattam utamat az új szobámba. Tudtam, hogy Harry-vel soha nem leszünk legjobb haverok, de reméltem, hogy a színjáték alatt nem fog végig utálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése